Haláleset

2020.11.18. 16:00

Idős nő halt meg a tűzben

Szerdán reggel bukkantak a megégett szobában az idős asszony holttestére.

Tóth Balázs

Forrás: ÉM

Szerdán reggel egy idős nő halála miatt riasztották a tűzoltókat Szomolyára. A tűzoltók helyszínre érkezésekor már tűz és füst sem volt. A helyszínre riasztott készenléti szervek a családi ház egyik szobájában egy megégett ágyat találtak, azon volt a tűz áldozata, aki vélhetően füstmérgezést szenvedett. A katasztrófavédelem az eset körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja.

Mint megtudtuk, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit, bűncselekményre utaló jelet nem találtak.

Az utcabeliek szerint a 88 éves idős asszony romló egészségi állapota ellenére aktív életet élt, sokszor járt a faluban, a szomszédokkal is sokat beszélgetett, utoljára pedig kedden látták sétálgatni. Korán reggel többen is mentek dolgozni, de nem tapasztaltak semmi tűzre utaló jelet, nem szivárgott ki füst a redőnyökön. Ugyancsak reggel a fia jött hozzá, hogy megnézze, hogy van, ő találta meg a tűzzel érintett szobában édesanyja holttestét.

A Katasztrófavédelem szerint ahogy a tragikus kimenetelű tűzesetek többsége, úgy ez az eset is megelőzhető lett volna egy néhány ezer forintba kerülő füstérzékelővel. A beavatkozó tűzoltók tapasztalata azt mutatja, hogy nem csak a kiterjedt, nagy tüzek szednek halálos áldozatot. Elég egy tűzhelyen elfüstölt étel, vagy egy néhány négyzetcentiméteren pusztító tűz ahhoz, hogy annyi füst keletkezzen, amely halálhoz vezethet. Az egyedül élő idős emberek otthonába különösen tanácsos füstérzékelőt felszerelni, amely már a tűz keletkezésekor figyelmezteti őket a veszélyre.

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában