szini verekedés

2020.07.01. 20:00

Halálhoz vezetett a konfliktus, kilenc ember ellen emeltek vádat

Bár beismerték bűnösségüket a vádlottak, végül tárgyalásokat tartanak majd a szini verekedés ügyében.

Tóth Balázs

Fotó: Tóth Balázs

Előkészítő ülést tartott hétfőn délelőtt a Miskolci Törvényszék egy két évvel ezelőtti, halállal végződött verekedés kapcsán. 2018. június 10-én két, nem jó viszonyban lévő család tagjai verekedtek össze, az egyik családfőt pedig a másik család feje egy vascsővel ütötte meg. A megütött férfi később a kórházban életét vesztette. Az ügyészség összesen kilenc ember ellen emelt vádat, egy embert halált okozó testi sértéssel, a többieket felfegyverkezve elkövetett garázdasággal vádolta.

Három videófelvétel

A vádiratot dr. Jogg Zsolt ügyész ismertette. Elmondta, 2018. június 10-én 18–20 óra között történt az eset, amelyről három videófelvétel is a nyomozók rendelkezésére állt, eszerint módosították a tényállást. Az elsőrendű vádlott, H. József családja éppen szalonnasütéshez készülődött, amikor az utcáról kiabálást hallott, többen emiatt kimentek és elsétáltak a kereszteződésig, ahol a sértett is lakott. Itt a sértett felesége (a hatodrendű vádlott) kiabált nekik, hogy ne avatkozzanak közbe, de meg akarják verni a lánya barátját. Erre az elsőrendű vádlott visszaszólt, hogy fejezzék be. A másik család tagjai közül ketten kijöttek az utcára, egyiküknél karó is volt.

Erre a másodrendű vádlott visszament egy vascsőért, de testvére lefogta. Eközben az elsőrendű vádlott egy pofont adott a sértettnek. Szó szót követett, többen is bekapcsolódtak a konfliktusba, a sértett családjának tagjai bottal, vasvillával jöttek ki, a karókkal próbálták megütni az első- és másodrendű vádlottat, de részint nem találtak, részint a vascsővel felfogták az ütést. Előkerült egy gáz­spray is, majd kergetőzés, dobálózás is volt. A vascső végül az elsőrendű vádlotthoz került, s lánya őt sem tudta visszatartani. A férfi a másik családfőt igen nagy erővel fejbe vágta, aminek következtében a sérült összeesett. A dulakodás folytatódott, tégla, cserép és üveg is repült, szét csak akkor váltak a felek, amikor valaki szólt, hogy hívjanak mentőt. Sz. József repesztett koponyatörést szenvedett, arccsontja eltört, agyzúzódása és egyéb agysérülései keletkeztek. Akár a helyszínen meghalhatott volna, csak a véletlenen múlt, hogy túlélte a sebesülést.

Közvetetten a bántalmazásba halt bele

A kórházban azonban szeptember 30-án tüdőgyulladásban elhunyt. Halálát közvetetten a bántalmazás okozta. Az ügyészség az elsőrendű vádlottnak három év börtönbüntetést és három év közügyektől eltiltást javasolt, az ötöd- és kilencedrendű vádlottakra egy év börtönbüntetést kért két év próbaidőre felfüggesztve, a többiek számára kétszázezer forint pénzbüntetést kért. Minden vádlott beismerte bűnösségét a vádirat szerint és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

Ugyanakkor dr. Pocsai Tamás bíró ezeket nem fogadta el, mert a vádmódosítás miatt szerinte szükséges a szakértők meghallgatása, így az elsőrendű vádlott enyhébb vagy súlyosabb büntetést is kaphatna. A többiek beismerésében bizonytalanságot tapasztalt, nem tudni, teljes belátásuk birtokában nyilatkoztak-e.

A terheltek cselekvősége összekapcsolódik, problémát jelentett volna, ha valaki ügyét lezárta volna, ezért az ügyben tárgyalások megtartását rendelte el, az elsőt már hétfőn délután megtartotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában