Bűntény

2020.02.13. 12:30

Szállásadója ékszereit lopta el a bérlő

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség kisebb értékre, nemesfémre elkövetett lopás bűntette miatt vádat emelt egy harmincnyolc éves nemesbikki nő ellen.

A vád szerint a sértett – egy középkorú nő – 2019 márciusában sajószögedi lakóházának egyik szobáját bérleti díj ellenében néhány napra kiadta a vádlottnak. A megállapodás szerint a vádlott a ház minden helyiségét használhatta, kivéve a sértett által lakott szobát.

A vádlott 2019. április 1-én, délután, kihasználta, hogy szállásadója a munkahelyén tartózkodott és a szobája ajtaját nem zárta kulcsra. Bement a sértett szobájába, ahonnan a szekrényen lévő tálból elvette a sértett arany ékszereit 85.000 forint értékben. A vádlott a bűncselekményt követően rögtön összepakolta a holmiját és kiköltözött a lakásból, majd Tiszaújvárosba utazott, ahol egy zálogüzletben értékesítette az ékszereket.

A járási ügyészség vádiratában a büntetett előéletű nővel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és az ellopott tárgyak értékének megfelelő összegű vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt a Tiszaújvárosi Járásbíróságnak.

(Fotó: Shutterstock/Illusztráció)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában