Rendőrségi hír

2020.02.27. 21:00

Eszméletvesztésig verte, majd kirabolta

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája február 27-én egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint úgy megverte egy ismerősét, hogy az elájult, majd ezt követően kirabolta.

Forrás: Shutterstock/Illusztráció

Életveszélyes sérülések

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított idén februárban ismerkedett meg a sértettel. Február 22-én együtt italoztak Miskolcon, amikor a gyanúsított pénzt követelt a férfitól, melyből kifolyólag vitatkozni kezdtek. Mindez odáig fajult, hogy dulakodásuk közben a gyanúsított a földre lökte a sértettet, majd több alkalommal megrúgta, így a férfi elájult. Ezt követően a gyanúsított átkutatta a férfi zsebeit, melyből elvett 22.000,- forint készpénzt. Mindezt a gyanúsított egy ismerőse is végignézte, akivel együtt távoztak a helyszínről. A sértett 8 napon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Megszökne, elrejtőzne

A gyanúsítottal szemben rablás és életveszélyt okozó testi sértés elkövetése miatt indult eljárás, mely bűncselekmények kiemelkedő tárgyi súlyúak. Így a gyanúsított vonatkozásában megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől, illetve a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítási eljárás lefolytatását. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy a legszigorúbb kényszerintézkedés hiányában újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt

követne el. Mindezen indokok alapján a járásbíróság március 27-ig elrendelte a férfi letartóztatását. A bíróság végzése ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában