Rendőrségi hír

2020.01.09. 09:00

Fegyházra ítélték: százötven forintért rabolt

Egy templomba igyekvő asszonytól ragadta el a táskáját a férfi.

Forrás: Pixabay/illusztráció

Az ítélet szerint a vádlott 2019. április 28-án 9 óra körüli időben Szikszó egyik forgalmas utcáján odaszaladt az idős sértetthez, majd a karján lévő táskát megrántotta, aki ennek hatására elvesztette az egyensúlyát, és a földre esett. A vádlott a földön fekvő asszonytól elvette a táskáját, melyben személyes használati tárgyai és szemüvege mellett 150 forint készpénz volt. A vádlott később megkereste az idős asszony szomszédját, akit arra kért, hogy adja vissza a vagyontárgyakat a sértettnek, az elvett pénzt azonban megtartotta.

A férfi egy későbbi időpontban a fenti cselekményen kívül lopást is elkövetett, így két bűncselekmény elkövetése miatt kellett bíróság elé állnia. A járásbíróság ezért a vádlottat rablás és lopás elkövetése miatt mondta ki bűnösnek, akit ezért 5 év fegyházbüntetésre és 5 év köz­ügyektől eltiltásra ítélt. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott büntetlen elő­életű, és két kiskorú gyermekről gondoskodik. Ezzel szemben súlyosító körülmény volt, hogy a hasonló jellegű cselekmények az utóbbi időben gyakorta fordulnak elő a járásbíróság területén.

A bíróság ítélete ellen a vádlott és védője felmentés érdekében nyújtottak be fellebbezést, míg az ügyész tudomásul vette a döntést. Az ügy a Miskolci Törvényszéken folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában