Számla

2022.12.04. 13:00

Takarékoskodnak az otthonokban is

Egy kisebb szeretetotthon rezsiköltsége is milliós nagyságrendű lehet az energiaválság miatt.

DA

Felvételünk illusztráció

Fotó: Shutterstock

Különösen nagy kihívást jelent az energiaválság a zárt intézmények számára, ahol elesett, idős, fogyatékkal élő emberekről gondoskodnak. Néhány miskolci szeretetotthon osztotta meg tapasztalatait azzal kapcsolatban, hogy hogyan próbálják csökkenteni a rezsiköltségeiket.

Négyszeres villanyszámla

– Az energiával kapcsolatban két szerencsénk van. Az egyik az, hogy december 31-ig van szerződésünk az áramra. Az egyelőre a túlélhető kategória, de már megkaptuk a januári számlát, amit a novemberivel és a decemberivel együtt kell kiegyenlíteni. Hamarabb kell fizetnünk, különben nem szolgáltatnak. Bár a két hónappal korábbi fizetést kicsit túlzásnak gondolom – mondta Tóthné Molnár Katalin, a fogyatékkal élőkrők gondoskodó Szeretet Alapítvány "Csilla Bárónő" Szeretetotthon intézményvezetője. – Már tudjuk, hogy egy havi villanyszámlánk az eddigi 200 ezer forint helyett, vélhetően 800 ezer lesz. Az emelt gázszámlát pedig még mostanában fogjuk megkapni. Így nem tudjuk pontosan, hogy mennyi lesz, de félünk. Szeretnénk élni azzal a civilek számára igénybe vehető egyszeri pályázati támogatással, amely a rezsiköltség 80 százalékát megtéríti. Viszont ezt majd decemberben fogjuk benyújtani, amikor már látjuk, hogy mennyi volt az összes költségünk. Egyelőre azért nem fázunk még, mert a Győri kapuban, a Rácz Ádám utcán, egy több szintes társasház földszintjén található az otthon. Pár évvel ezelőtt a társasház felújította az épületet és tíz centis szigetelést kapott és jelenleg árammal belepótolunk a fűtésbe. Összességében azonban az energiaválságban a bizonytalanság a nehéz. Ráadásul nálunk az ellátottaknak több mint a fele nem szülővel, hanem hivatásos gondozóval rendelkezik, akiknek nincs jogosultsága több pénzt befizetni a törvényben előírtnál. Úgyhogy van olyan ellátottunk, akinek van egy kicsi vagyona betétkönyvben. Lehet, hogy kénytelenek leszünk jövőre ebből váltani.

Kevesebb fényfüzér lesz

Az egyházi otthonok rezsiköltségének megtérítésétől a fenntartó egyházak gondoskodnak.

– A fenntartónk, a református egyház mindent megtesz annak érdekében, hogy átvészeljük ezt a nehéz időszakot és tudjuk kezelni. Igyekszünk takarékoskodni. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nagy a ház. Ennek a fele napközi, a másik fele pedig a bentlakásos otthon, így sokszor együtt tudunk lenni a napközisekkel – árulta el Tóthné Theisz Éva, a fogyatékkal élőket ellátó MÁON Szeretettotthon szervezeti egységvezetője. – Ebből adódóan a fél házat csak temperáltatnunk kell, ami hatalmas segítség. Odafigyelünk rá, hogy ne égjenek a villanyok feleslegesen. Átbeszéltük a lakókkal és a kollégákkal, hogyha kijönnek a szobából, le kell kapcsolni a villanyt. Már a megelőző időszakban sem volt pazarlás, így ezt nem nehéz megszoknunk. Idén a karácsonyi kivilágítással is egy kicsit csínján fogunk bánni. Egy-egy fényfüzért teszünk majd ki és mást nem.

Lejjebb tekerik a konvektort

A Szent Erzsébet Szeretetotthonban a fűtési rendszer megváltoztatásán gondolkodnak.

– Mindenkinek saját lakása van a szeretetotthonban, de a fűtési költség a fenntartót, azaz a katolikus egyházat terheli. Nálunk is nagyon megemelkedett a fűtési számla, annak ellenére, hogy családias közösség a miénk, hiszen csak 28 lakónk van – osztotta meg dr. Sedon László atya, az időseknek lakhatást biztosító Szent Erzsébet Szeretetotthon vezetője. – Lakásonként külön konvektorral rendelkeznek időseink. Megkértük őket, hogy tekerjék kicsit lejjebb a hőmérsékletet, legalább annyira, hogy az utcát ne fűtsék, amikor szellőztetnek. Néha ezt ellenőrizni is szoktuk. A közös helyiségekben muszáj tartanunk egy hőmérsékleti minimumot, úgyhogy azon már nem tudunk tovább csökkenteni. Idővel majd át kell állnunk a központi fűtésre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában