Útfelújítás

2021.04.22. 17:30

Tizenkét szakaszon érinti megyénket a mellékutak felújítása

Az idén felújítani tervezett ezer kilométernyi útszakasz harmadán már dolgoznak.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Már januárban beszámolt róla az Innovációs és Technológiai Minisztérium, hogy a tervek szerint idén több mint 350 projektekben összesen mintegy 1000 kilométernyi szakasz felújítása történik meg. Szilvai József Attila, a Magyar Közút Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy 2021 rekordév lehet a cég számára az elindított projektek számában, a felújítandó szakaszok hosszában és a beruházásokra fordított összegben is. Már akkor érdeklődtünk a közútkezelőnél, hogy megyénket ez miként érintheti, most tájékoztatást kaptunk a részletekről.

150 munkaterületen

Egy hónapja láthattak neki a nagyobb léptékű útfelújítási munkáknak a kivitelezők, az első rendbe tett szakaszokat hamarosan újra birtokba vehetik az autósok. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. gondozásában országszerte közel 150 munkaterületen 55 milliárd forint értékű beruházás zajlik a közlekedők kényelme és biztonsága érdekében összesen 342 kilométeren, tájékoztatott a társaság.

A közlekedési hálózatok megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a hazai vállalkozások és az egész gazdaság számára. A kivitelezők munkagépei a téli üzemeltetési időszak végeztével, március közepén tértek vissza a közutakra. Az egy hónapja megindult útfelújítások elsősorban a mellékutakon emelik a szolgáltatási színvonalat, a helyközi buszjáratokét is.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „A közlekedési hálózatok fejlesztése a járványhelyzetben sem lassult le, a beruházásokkal az elmúlt egy évben a tervezett tempóban tudtunk előrehaladni. 2021-ben a tavalyihoz képest kétszeres hosszban, összesen több mint ezer kilométeren kezdődhetnek meg az útfelújítási munkák. Az akár 300 milliárd forintot is elérő összértékű beavatkozások elsődleges célja a vidéki életminőség, a kistelepülések megközelíthetőségének javítása.”

A jelenleg zajló beavatkozások közül több is más közlekedési módok jobb használhatóságát célozza: Tiszaföldváron a vasútállomáshoz vezető út érintett, körforgalmat építenek a Tiszakécske hajóállomáshoz vezető úton, a 33-as főúton a Debrecen-Kismacs kerékpárutat átvezető csomópont épül, de például több mint hat kilométeren újul meg a Tokaj–Taktaharkány összekötő utak egy szakasza.

– Közútkezelői oldalról is hatalmas előrelépést jelent, hogy ilyen nagy volumenben valósulhatnak meg idén útfelújítások. A projektek harmada már javában zajlik, a következő hónapokban is folyamatosan indulnak újabb és újabb munkák. Ha a kivitelezőkkel együtt az eddigi ütemben tudunk tovább haladni, a 2021-es az elmúlt tíz év legnagyobb mértékű közutas beruházási programja lehet – mondta Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Megyénket most tizenkét útszakaszon érinti a felújítás. A Szarvaskő–Vadna összekötő út 1857 méter hosszan, az Ózd–Szilvásvárad összekötő út egy 1360 és egy 1062 méteres szakaszon, az Erdőbénye–Tolcsva összekötő út 1521, a Halmaj–Abaújszántó összekötő út 1775, az említett Tokaj–Taktaharkány összekötő út 6200 méter hosszan. A Mezőkövesd elkerülőút másodrendű főút 1777, a Sárospatak–Cigánd összekötő út 1200, a Mezőkövesd–Ároktő összekötő út 1300, a Szögliget bekötőút 1720, a Kács bekötőút 2239, a Hejőpapi–Hejőbába–Oszlár összekötő út 1972, a Szuhafő bekötőút 2170, a Mezőkeresztes–Mezőcsát összekötő út 3000, míg az Edelény–Lak–Homrogd összekötő út 1250 méter hosszan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!