Fejlesztések Miskolcon

2020.07.30. 17:30

Tíz év eredményeire építhet a jövő

Az elmúlt tíz év megalapozta a fejlődés irányát. Az elkövetkező tíz év pedig eldönti: Miskolc képes-e felzárkózni Debrecenhez.

Szaniszló Bálint

Fotó: Kozma István

A kormány márciusban döntött a Creative Region – Határtalan Fejlődés Északkelet-Magyarország elnevezésű gazdasági együttműködésben részt vevő városok, illetve a csatlakozó határon túli területek bevonásával megvalósuló nemzeti, gazdasági és kulturális övezet fejlesztési tervéről.

A kormány eldöntötte

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által koordinált programban Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza és Szolnok együttműködve, szoros menetrend szerint tervezik meg a saját és a térségüket érintő, az elkövetkező tíz évre vonatkozó fejlesztéseket.

Az együttműködés célja, hogy a feltárandó közös előnyöket minden város a hasznára tudja fordítani, és fejlődjön a megyék, megyeszékhelyek, valamint az egyetemek közötti kapcsolat. Ez lehet a záloga, hogy valóban kreatív régióról tudjunk beszélni, valamint hogy az együttműködés a régió egészének, a megyéknek és a megyeszékhelyeknek a fejlődését szolgálja.

Március óta a keddi miskolci tanácskozás volt a hatodik, hogy találkoztak a városvezetők. Veres Pál, Miskolc polgármestere Papp Lászlót, Debrecen polgármesterét, Kovács Ferencet, Nyíregyháza polgármesterét és Fejér Andort, Szolnok alpolgármesterét látta vendégül. A megbeszélésen ott voltak az illetékes tárca, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakemberei.

Erős alapokkal indulhatnak

Nagy Balázs stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár kérdésünkre elmondta, hogy például Miskolc jelenlegi fejlettsége korántsem vethető össze a „vezérváros”, Debrecen fejlettségével. Hozzátette: „A cél az, hogy olyan 2030-ig terjedő stratégiát dolgozzunk ki együtt, amely segít az egyenlőtlenségek csökkentésében, optimális esetben az egy szintre hozásban.” Mint a helyettes államtitkár elmondta, azt szeretnék elérni, hogy például gazdasági szempontból tíz év múlva ez a régió „közös szereplőként” jelenjen meg. A gazdasági versenyképesség javítása mellett nagyon fontos feladat a munkahelyteremtés és – jelenleg éppen a koronavírus-járvány miatt – a munkahelymegtartás. A gazdasági infrastruktúrát olyan szintre kell emelni Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is, hogy az vonzó legyen hazai és külföldi befektetők számára.

„Olyan viszonyokat kell kialakítani, hogy az itt élő emberek a továbbiakban is itt képzeljék el életüket, itt próbáljanak boldogulni” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. „Hatalmas hátrányból indult ez a megye és a megyeszékhely az ország nyugati feléhez képest, de az utóbbi tíz esztendő következetes munkája révén egyre inkább kezdi ledolgozni a hátrányt. Azt mondhatjuk, hogy a Dél-Dunántúl megyéit már most megelőzi. Fontos, hogy megőrizzük az elmúlt tíz esztendő eredményeit, és erre építsük az elkövetkező tíz év fejlesztéseit. A nyugat-dunántúli térség még messze van, ennek a hátránynak a ledolgozása a 2030-ig terjedő időszak elsődleges célja” – emelte ki Nagy Balázs.

A Debrecen által elkészített fejlesztési program már egyértelműen ezt alapozza meg, és ehhez kell hozzáigazítani a többi megyeszékhely és megye fejlesztési programját.

Van még mit kidolgozni

Mint megtudtuk, munkaanyagként a Miskolc 2030 program körvonalai is léteznek, és részletes megvitatásra, kidolgozásra várnak az elképzelések.

Nagy Balázs stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár szerint nem csupán Miskolc, hanem a régió kitörési pontjai között fontos helyet foglal el a járműipar, az agráriumra épülő feldolgozóipar, az egészségipar, a hálózatos turizmus, valamint Miskolc és környéke esetében mindenképpen bele kell vennünk a vegyipart, amely ma is jelentős helyet tölt be a megye gazdaságában.

„Olyan iparfejlesztést szeretnénk csak támogatni, amelynek fő célja, hogy a gazdaság kevésbé legyen sérülékeny. A pandémiás időszak történései is azt mutatják: rendkívül fontos, hogy egy térség gazdasága több lábon álljon” – fogalmazott Nagy Balázs.

(A borítóképen: Veres Pál, Miskolc és Papp László, Debrecen polgármestere)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!