Ilyen volt egy gyalázkodó százados

A párbaj mint a vitás kérdéseket lezáró vetélkedési forma az emberiséggel egyidős. Már a legrégebbi időkben is így rendezték a felek a nézeteltéréseket egymás között. 
A párbajokat mindig tiltották, és komoly büntetést vont maga után a gyakorlásuk. Persze volt olyan, akit ez cseppet sem érdekelt. Nem is olyan régen írtam Strozzi Vidats Jánosról, aki a magyarság egyik nagy hőse és védelmezője volt. És majd meglátjuk hamarosan, hogy ebből az ügyből sem maradhatott ki! 

A Vasárnapi Ujság megemlíti, hogy a nemesek és nem nemesek között nagyon eltérő volt a következménye a vita ilyenformán való rendezésének. Ha például két földműves egymásnak esett, és az egyik holtan maradt a verekedés után, akkor legalább tíz évre ítélték a vétkest. Ha azonban két nemes előre kitervelt szándékkal párbajozott, és az egyikük ennek következtében búcsúzni kényszerült a földi léttől – maximum csak öt év elzárást kapott érte a legyőzője. 

A párbajok utolsó „fénykorában” a legtöbb esetben két fegyvernemben mérték össze tudásukat a küzdő felek. Kard és pisztoly. Vagy az egyik, vagy mindkettő. Általában „első vérig” harcoltak, és ezután kibékültek a haragosok – persze nem minden párbaj alkalmával. Sok esetben az egyik fél halálával végződött a küzdelem, de nem ez volt a jellemző...

A chlopyi hadparancs 

Történetünk 1903-ban játszódott, ekkor a monarchia nagy hadgyakorlatot tartott Galíciában. A hadgyakorlat végén egy úgynevezett hadparancsot adott ki Ferenc József császár. Ennek az utolsó sorai így szóltak: 

„Közös és egységes, mint a milyen, maradjon hadseregem: ezen erős hatalom az osztrák-magyar monarkhia megvédésére minden ellenség ellen.
Esküjéhez hiven fog összes fegyveres erőm a komoly kötelességteljesités utján továbbhaladni, áthatva az egyetértés és összhangzat azon szellemétől, mely minden nemzeti sajátságot tisztel és minden ellentétet megold, valamennyi néptörzsnek különös előnyeit a nagy egész javára forditva.” 

Kelt Chlopyban, 1903. évi szeptember 16-án. 

Ferencz József s. k.”ť 

(huszadikszazad.hu – A Chlopy-i hadparancs) 

Óriási volt a felháborodás Magyarországon a parancs miatt, ugyanis „valamennyi néptörzsek” közé sorolta a magyar nemzetet a császár. Ne feledjük, ez már az Osztrák–Magyar Monarchia, a kiegyezés után, a boldog békeidők alatt. 

„Eddig azt hittük, hogy szép Magyarországunk legalább névleg magyar állam, a chlopy-i császári ukáz azonban ledegradálta Magyarországot s ugy akarja kommandirozni, mint a nagy egész egyik tagját. A nagy egész az Összbirodalom, a Habsburgok örökös álma.” 

(Ellenzék – 1903. szeptember 22.)

A gyalázkodó százados 

A hadparancsot sértőnek találta a magyarok többsége, éppen ezért zúdult a népharag egy pár szerencsétlenül elhangzott mondat miatt a vadász századosként szolgáló Stuchly Lipótra, aki ezt találta mondani a pozsonyi Nemzeti Udvar nevű vendéglőben: 

– Ideje volt, – mondta a százados, – hogy a magyarok hencegését végre-valahára legfelsőbb helyről végre lelohasztották, mert különben tarthatatlanná vált volna a hadsereg helyzete.” 

(Budapesti Hírlap – 1903. szeptember 20.) 

A Vásárhelyi Híradó szerint ennél részletesebben és durvábban szólt a magyarságról a magáról megfeledkezett katona: 

„Már hat éve vagyok ebben a disznó országban, ahol minden embernek meg van a matúrája a butaságból. Utálatos, komisz renegátok, akik megtagadják származásukat. Vagy renegátok vagy zsidók. Nemsokára rendet csinálunk ezekkel a disznó betyárokkal. Meg kell mutatnunk, hogynem félünk ezektől a szemfényvesztőktől. Küzdők a magyarok ellen, mert ez a legkomiszabb nép, amely visszaél a szabadság-jogával s amelynek nyelve a legvadabb. Bojkottálni kell a társaságukat.” 

(Vásárhelyi Híradó – 1903. szeptember 22.) 

A százados ittas volt aznap este. Balszerencséjére a felháborodott pozsonyi polgárok egy újsághoz mentek, hogy az egész ország értesüljön a gyalázatról, és a hírt „megszellőztethessék”. 

Az egyik korabeli újság a tanúkat is név szerint említette: Simkó, magánzó, Németh, irodaigazgató, Dworak, postatiszt, Dérsi Sándor, gázgyári hivatalnok. 

A Nyugatmagyarországi Híradó nevű újság szerkesztője meg is írta a vezércikket, amely megjelenésre készen állt. Éjfél körül megjelent a szerkesztőségükben egy hadbíró, egy bizonyos Jurisztovszky őrnagy, aki kérte a szerkesztőt, hogy tekintsen el a cikk megjelenésétől. Azt mondta, hogy Stuchly százados fegyelmi eljárás alá lett vonva, példás büntetést helyezett kilátásba neki. Hosszú beszélgetés után az újságíró megígérte, hogy nem jelenik meg a hír a másnapi újságban. 

Az eset után szinte azonnali hatállyal áthelyezték a századost a 19. számú pozsonyi tábori vadászzászlóaljtól a Frigyes Ágost nevét viselő, Przemyslben állomásozó gyalogezredhez.

Felháborodott az ország 

Nem jelent meg a fent említett újságban a cikk, azonban egy másikban igen. A Magyarország című napilapból egy ország értesült a százados kijelentéséről. 
A Nyugatmagyarországi Híradó szerkesztőségében másnap megjelent Stuchly százados, megköszönte, hogy nem hozták kellemetlen helyzetbe – ami ugye mindegy volt, hiszen egy másik újság leközölte az esetet –, majd az incidens szem- és fültanúi előtt elnézést kért mindenkitől. Elmondása szerint ittas volt, és nem tudta, mit is beszélt pontosan. A katonai bíróság egyébként harmincnapos szobafogságra ítélte őt – politizálás miatt. 

Hiába szánta és bánta a százados a bűnét, egy ország haragja üldözte őt, aki egyébként magyar földön élt, és „az ország kenyerét ette”. 

Tehát egy miskolci nemes, Bónis Sándor párbajra hívta a gyalázkodó századost. A felkérést visszautasítani nem lehetett, ettől kezdődően a két fél segítői egyezkedtek tovább a viadal forgatókönyvét illetően.

Bónis Sándor nyílt levele 

„Bónis Sándor földbirtokos, a híres tolcsvai Bónisok sarja nagy felháborodással vett tudomást a magyarság elleni inzultusról s a miskolci Ellenzék hasábjain a következő nyílt levelet tette közzé: 

Stuchly Lipót vadászszázadosnak 

Pozsony. A Magyarországban olvastam Önnek a magyar nemzet ellen irányuló és nem is jellemezhető alávaló nyilatkozatát. Hogy nem akadt ott mindjárt egy ember sem, aki Önt arcul üsse, annak a meglepetésnek tulajdonítom, amit egy ilyen szemtelen nyilatkozat előidézhetett. Az akkor elmaradt arculütést fogadja tőlem ez úton. 

Miskolc, 1903. szeptember 21. 

tolcsvai Bónis Sándor” 

(Clair Vilmos: Magyar párbajok)

Források 

Wikipédia – Párbaj szócikk 

huszadikszazad.hu – A Chlopy-i hadparancs 

Vasárnapi Ujság – 1887, 51. szám 

Clair Vilmos: Magyar párbajok 

Magyar Hírlap – 2017. július 29. 

Független Magyarország – 1903. szeptember 25., 1903. szeptember 27., 1904. szeptember 28. 

Magyarország – 1903. szeptember 26., 1903. szeptember 27. 

Miskolczi Napló – 1903. szeptember 22., 1903. szeptember 24., 1903. szeptember 25., 1903. szeptember 27. 

Ellenzék – 1903. szeptember 22., 1903. szeptember 24., 1903. szeptember 26. 

Hazánk – 1905. február 21. 

Pesti Napló – 1903. szeptember 27. 

Alkotmány – 1905. február 21. 

Vásárhelyi Híradó – 1903. szeptember 22. 

Magyar Nemzet – 1939. május 12. 

bomie.hu – A megvédelmezett magyar becsület