Szakkör

2023.03.11. 18:30

Vonzó lehetőség: népi kézművesek lehetnek

Hobbinak is kiváló, de magas szintű tudást is szerezhetnek a jelentkezők.

HE

Szakkörökkel adják át a tudást

Népi kézművesszakköröket indít a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület, már toborozza az érdeklődő tagokat. 

– Évtizedek óta meghirdetjük a szakköreinket, van, amikor műhelyfoglalkozásnak hívjuk vagy workshopnak, attól függően, hogy mennyi jelentkező van, és milyen technikát szeretnénk megtanítani – mondta a boon.hu-nak Gergye Zoltán, az egyesület elnöke. – A szakköröket hagyományosan tavasz elején indítjuk, március végén vagy április elején. Most épp a verbuválás zajlik. Foglalkozásokat havonta egyszer tartunk, de 4-5 órásakat, mert ennyi idő kell ahhoz, hogy a tagok kiteljesedhessenek az aznapi munkában. Hiszen nem egy tízperces műfaj a mi tevékenységünk. A szakkörök eltartanak szeptember-októberig, addig, amíg jó idő van. Most már így kell terveznünk, hiszen a magas energiaárak miatt nemigen tudunk fűteni. Lehet jelentkezni kosárfonó, bőrműves-, fafaragó-faesztergályos, tűnemezes, hímző, fazekas-, tűzzománc-, gyöngyfűző és mézeskalács-készítő szakkörre. Minden évben a fazekas, a tűzzománc és a gyöngyfűző a legnépszerűbb. Ezekre már az idén is megvannak a jelentkezők, de egy-két hely még akad. Várunk mindenkit, aki szeretné kipróbálni a kézügyességét, vagy már ismeri az alapokat, és szeretne profibb lenni vagy elmélyíteni a tudását. Számukra középhaladó szintű foglalkozásokat tartunk. A szakköröket egyesületünk tagjai vezetik, ha esetleg épp nincs valamelyik népművészeti ágban mesterünk, akkor hívunk a szomszéd egyesületből. De általában ki tudjuk állítani az oktatógárdát – fogalmazott Gergye Zoltán. 

Magas szintre 

Hozzátette: aki nagyon elhivatott a népi kézművesség valamelyik ágában, magas szintre is eljuthat. Ha valamelyik fiatal komolyan gondolja, hogy ezzel szeretne foglalkozni, akkor az egyesület megteremti számára a képzés lehetőségét. – Az egyik fiatalunk már a harmadik évet kezdi, és nagyon jó tempóban halad afelé, hogy igazi bőrműves váljék belőle. Egyedi tanrenddel és anyagköltséggel segítjük a tanulmányait, és olyan programokra tudjuk elküldeni, ahol széles kitekintést nyerhet a szakmára. Aki tehát komolyan gondolja, hogy népi iparművész szeretne lenni, felkaroljuk. Ő cserében egyesületi tag lesz, és nálunk kamatoztatja a tudását. Így pótoljuk a kiöregedő szakembereket. Azonban az a tapasztalat, hogy amikor valaki szembesül egy-egy mesterség nehézségeivel, és hogy mennyi kitartást igényel, amíg annak jó ismerője lesz, akkor csökken az érdeklődésük. Sokan inkább hobbiként szeretnének foglalkozni valamelyik kézművességgel. Például készítenek maguknak néhány tűzzománc ékszert, aztán nem folytatják tovább. De van, aki évek óta rendszeresen visszajár hozzánk – árulta el tapasztalatait Gergye Zoltán. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában