Még segíthetünk

2023.03.19. 08:55

Nagyböjti élelmiszergyűjtést hirdetett a Karitász

A hétvégén még várják a tartós élelmiszereket a vármegyei gyűjtőpontokra, plébániákra.

DA

Tartós élelmiszereket várnak

Fotó: Knap Zoltán

Idén is meghirdette Tartós szeretet címmel hagyományos országos nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtését a Katolikus Karitász 2023. március 19. vasárnap estig, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) kezdeményezésére. A gyűjtés során a templomokban az erre kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat a jótékonykodni vágyók a vasárnapi szentmiséken, illetve a hétköznapokon, valamint az egyházmegyei karitászközpontok és adománypontok is fogadják az adományokat.

Jótékonyság a böjt része

A gazdasági válság – és annak következtében a rezsi- és élelmiszerárak emelkedése – olyan családokat is nehéz helyzet elé állít, akik eddig anyagi biztonságban tudtak élni. Növekedett azoknak a családoknak a száma, akik segítségre szorulnak. A hazánkban élő családokon szeretnénk segíteni, amikor idén is meghirdetjük a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést templomainkban – írja körlevelében az MKPK. Ima – böjt – alamizsna: ez a három lehet kísérőnk az idei nagyböjti utunkon is. A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet ajándéka valósul meg. Ferenc pápa így tanít erről: „A szegényekkel találkozva a nagy szavak nem érnek semmit, hanem az kell, hogy az ember feltűrje az ingujját és személyes elkötelezettségével a gyakorlatban fejezze ki a hitét.”

A templomainkban összegyűjtött élelmiszerek nemcsak táplálékot jelentenek, hanem üzenetet is visznek magukkal, a gondviselő Isten szeretetének kézzelfogható jelét a nélkülöző családokba. A korábbi években meghirdetett gyűjtéseink eredményeképpen családok ezreit tudtuk segíteni azokkal a segélycsomagokkal, amelyeket a hívek adományaiból állítottunk össze a rászorulóknak.

Húsvét előtt megkapják

Bármilyen tartós élelmiszer felajánlása lehetséges: liszt, cukor, rizs, tészta, búzadara, étolaj, konzervek, zacskós leves, tartós tej, keksz, édesség, lekvár, kávé, tea – akár 1 kg liszt is segítség!

Az összegyűlt adományokból a Karitász önkéntesei állítanak össze élelmiszer-csomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászoruló családoknak és egyedülállóknak, akiknek az alapvető élelmiszerek is hiányoznak a háztartásukból. A kisgyermekes családok esetében a csoportok édességgel, apró ajándékokkal is kiegészítik a csomagokat - olvasható a Katolikus Karitász honlapján.

Helyi adománypontok

Görögkatolikus Missziós Iroda, Miskolc, Szeles utca 35.

Karitász Pont, Miskolc, Király utca 5.

Szerencsi Karitász Pont, Szerencs, Béke utca 5.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában