2023.03.30. 21:30
A békéért imádkoztak a pataki teológián
Közösen imádkoztak az orosz-ukrán háború végéért és a békéért a Sárospataki Református Teológiai Akadémián ukrajnai gyerekek, valamint különböző egyházi felekezetek képviselői csütörtökön este.
Fotó: BSZA
Dr. Enghy Sándor professzor a teológia rektora elmondta: az egyik sárospataki művészeti iskola évtizedes jó kapcsolatot ápol egy hasonló profilú ukrajnai, lembergi (Lviv-i) tánciskolával, amelynek diákjai minden évben eltöltenek egy hetet Sárospatakon. Az ottani közösséggel ugyancsak jó viszonyban van a pataki ruszin nemzetiségi önkormányzat is. A rektor velük, valamint a hazai és kárpátaljai egyházi vezetőkkel történt egyeztetés után kezdeményezte az imaközösség létrehozására szervezett találkozót a teológián, ugyanis az ukrajnai gyerekek éppen ezen a héten vendégeskednek Sárospatakon. A velük érkezett görögkatolikus lelkész, Oleh Kindii lapunknak elmondta: nagyon hálásak magyarországi vendéglátóiknak, mert a gyerekeknek kikapcsolódást jelent egy kicsit kiszakadni az otthoni háborús körülményekből. Dr. Enghy Sándor kifejtette: vannak az életben olyan helyzetek, amikor már csak az ima segíthet, és a háború éppen ilyen. A teológia imatermében az oktatási intézmény munkatársai és diákjai mellett mintegy negyven ukrán anyanyelvű gyerek, kísérőik, a velük érkező görögkatolikus lelkész, a sárospataki történelmi egyházak képviselői, valamint a város önkormányzata részéről Aros János polgármester jelent meg, hogy részese legyen az imaközösségnek.
