A legnagyobb ajándék júniusban érkezett

A női válogatottban, a 3x3-as szakágban éveken át hazánkat képviselő Medgyessy Dóra, a tavaly szeptemberben kötött házassága után, férjezett nevén, Kravjánszki-Medgyessy Dóra, bő egy éve kiszállt a kosárlabda napi taposómalmából, a mindennapok edzéseitől távolra került, miután kiderült, hogy gyermeket vár. Azóta, egészen pontosan 2022. június 20-án életet adott egy kisfiúnak, Bendének, aki 3760 grammal jött a világra. A diósgyőri együttes korábbi csapatkapitányának, anyukaként ez az első karácsonya. Vele beszélgettünk a sportról, és a karácsonyról.

Rég volt? Amikor legutóbb a pályán láthattuk...
Nem is tudom, gyorsan megy az idő. Az új csarnok ünnepélyes avatóján, november 3-án még pályára léptem a Csata elleni Európa Kupa csoportmérkőzésen, de az volt utolsó meccsem. Mármint aktív játékosként, miután kiderült, hogy várandós lettem. Ugyanis a gyermekvárás közepette, az előző évadban végig a csapat mellett voltam, a pálya széléről próbáltam segíteni a lányokat. Abban állapodtunk meg Völgyi Péter vezetőedzővel, hogy amíg bírok, addig jövök, és mivel nem volt gondom egészségileg, a remek szezont testközelből éltem át. Jó volt közelről látni a sikereket, a Magyar Kupa aranyat, a bajnoki bronzérmet, úgy éreztem, hogy ennek én is a részese vagyok.

Nem ötlött fel néha, a tavalyi évad közben, hogy de jó lenne beállni, ekkor, vagy akkor?
Nem jött elő, egyik edzésen és meccsen sem az az érzés, hogy nekem itt, és most szerelést kellene húznom, és azonnal mennem kellene a pályára. Nem mondom, hogy nem villant be néha az, hogy de jó lenne játszani, de az anyai ösztönök erősebbek voltak, jelezték, hogy nekem máshol van a helyem. 

Az előző évad április végéig tartott, nem sokkal utána jött az anyaszerep.
Egy baba érkezése óriási boldogság, örülök, hogy megadatott ez nekünk a férjemmel.

Mennyire lassult le az addigi pörgő élete?
Aki ismer, az tudja rólam, hogy meglehetősen aktív életet éltem, soha nem volt otthon ülős, unatkozós típus, társasági emberként széles baráti köröm van, és a közeli ismerőseimmel szívesen veszek részt közös programokon. A gyerek születése persze sok mindent megváltoztatott, de egy olyan kisfiút kaptunk, akivel az első perctől kezdve semmilyen probléma nincs. Ami most a legfontosabb, alszik, eszik rendesen. Bende egy szerető, nagy családba született, nem csak a férjemmel, Marcival vesszük őt körbe, van nagyszülői segítség, és emiatt a férjemmel együtt megmaradt a szabadságunk, a barátokkal is tudunk találkozni, és kettesben is vannak programjaink. Persze a gyerekkel nagyon sok időt töltök, töltünk, de azért kosárlabda meccsekre is járunk, már Bende is volt velünk.

Hogy viselte?
Jól! A Pécs ellen voltunk kint, és nem zavarta őt a sok ember. Látszik, hogy még a világra jötte előtt hozzászokott a forró hangulathoz, nem voltak neki idegenek a zajok. 

A baba mellett jut még másra is idő?
Szerencsére igen. Egerbe járok, a szakedzőit végzem, és mivel kertes házban lakunk, mindig van mit csinálni, ha éppen alszik a gyerek. 

Edzés, edzések?
Időszerű a kérdés, heti 1-2 alkalommal már erre is szakítok időt.

Alakformálás a cél, vagy esetleg visszatérés a kosárlabdába?
Ez nehéz kérdés, erre még nem tudom a választ. Van az a mondás, hogy soha nem mond, hogy soha. Sok mindentől függ az esetleges visszatérés. Az biztos, hogy édesanyám a fénykorát a szülés után érte el, ezt követően lett a magyar női kézilabda válogatott tagja. Érzem magamban az erőt ahhoz, hogy visszatérjek, sokak szerint ilyenkor extra energiák jönnek elő, maradva a kosárlabdánál elég Fegyverneky Zsófit, vagy Bujdosó Nórit példaként említeni, akik a szülés után remek teljesítményre voltak képesek. És ott van még egy álom, ami Tokió előtt nem tudott beteljesülni, a 3x3-as válogatott tagjaként, az olimpiai részvétel. Ha játékosként nem, akkor akár esetleg segédedzőként. A kvalifikáció nyáron kezdődik, tudom, hogy meg kellene dolgoznom azért, hogy visszaszerezzem a helyem a csapatban, a következő hónapokban kiderül, hogy ez lesz-e az utam. 

Vagy az edzősködés…
Ki tudja? A lehető legjobbkor kezdtem el Egerbe járni, a tavalyi esküvőnk után. Ez a harmadik szemeszterem, a következő tanév végén lehetek végzős. Rám férne, apukám biztosan nagyon örülne, ha végre végig járnám az iskolát. Nem a diploma miatt, hanem azért, mert befejezném azt a szakot, amibe belekezdtem.

Mert?
Játékosként sok csapatban, városban megfordultam, és többször jelentkeztem felsőfokú képzésekre, és mindig fel is vettek. Voltam hallgató ideig óráig Pécsett, Debrecenben, Kecskeméten és Szolnokok is, de a sportot, az élsportot nem tudtam összehozni, összeegyeztetni a tanulással. Nappali képzés szóba sem jöhetett, a levelezőn meg hétvégén voltak az előadások, amikor meccsre kellett menni. Volt, amikor az iskolát választottam, de ekkor az edzőmtől pénzbüntetést kaptam...

A másik vas a tűzben, a kommentátori szerep…
Felkértek a Spíler tévétől, hogy a DVTK Euroliga meccseinek közvetítései során Rádonyi Kristóffal együtt kommentáljuk az eseményeket. Két mérkőzésen vagyunk túl, és nagyon élveztem ezt a feladatot, úgy érzem ez a szerep nem áll távol ez tőlem.

Ahogy a karácsony sem, időben semmiképpen...
Jól állunk ezen a téren.

Hogyhogy?
Minden a helyén, a díszek, a fa. Az idén picit korábban állítottunk fát.

Milyet?
Élőt, és nagyot, elvégre Bendével ez az első karácsonyunk. A stadionnál vettük, mint eddig minden évben, és együtt díszítettük fel. Nem csak a fát, hanem az egész házat. Szeretem, szeretjük a karácsonyt, ezért nagyon sok a dísz. Valamelyik évben Zele Dorinával, korábbi csapattársammal voltunk dísz beszerzésen, és ahol vásároltunk, mivel annyi mindent vettünk, a végén az eladók azt kérték, áruljuk el, hogy hány háztartásba szereztünk be ennyi mindent. Elcsodálkoztak, amikor megmondtuk, hogy ez egy helyre megy. 

A nem túl régi családi közösségében vannak-e már kialakult szokások?
Négy éve vagyunk együtt Marcival, és azóta kialakult egyfajta rend. Mindenki hozzánk jön, a szüleim, a nagymamám, Marci anyukája, a férjem testvérének a családja, ahol szintén van egy kis gyerek, aki kilenc hónappal idősebb a miénknél, a második pedig, aki éppen úton van a megszületés felé, kilenc hónappal lesz fiatalabb, mint Bende.

Akkor lesz ajándék a fa alatt bőven, ilyen létszámnál. 
Az ajándékozás nem úgy történik, hogy mindenki vesz mindenkinek valamit, hanem sorshúzással dől el, hogy ki, kit lep meg. És az is egy külön izgalom, hogy ki kinek ad ajándékot. Szerintem nálunk már mindenki nagyon várja a karácsonyt, de nem azért, hogy megtudjuk, hogy ki mit kapott, hanem azért, hogy együtt legyünk. Nagyon közel állunk egymáshoz, és hálás vagyok a teremtőnek, hogy ilyen összetartó családunk van, mindenkinek ilyet kívánnék.

Kit húzott az idén?
A nagymamámat.

Nehéz, vagy könnyű eset?
Ő mindennek örül, úgyhogy könnyű meglepni.

A karácsonyi étkezésről hallhatnánk részleteket? 
Ez nem az én asztalom, a nagymamák készítik az ételt. Egy évben egyszer eszünk töltött káposztát, karácsonykor. Halászlé is van, profiktól. A tiszacsegei halászcsárda tulajdonosai barátaink, tőlük kapjuk minden évben. Ha nem így lenne, ha nem lennénk jóban, akkor elmennénk oda, és tőlük vennénk, szerintem nincs ennél finomabb. 

Remélhetőleg nem hozzuk kellemetlen helyzetbe azt, aki Önt húzta, ha megkérdezzük: mit szeretne kapni?
A legnagyobb ajándék már megvan, a kisfiam. Nemrég végeztünk a ház felújításával, szerintem minden rendben van körülöttünk. Van otthonunk, családunk. Mi kellene még? Legfeljebb egy kis kosárlabda, mert abból soha nem elég.