Az apaság népszerűsítése

2022.06.02. 18:00

Egy nap apával a munkahelyen

Az apák napját követő hétfő, idén június 20-a lehet a Vállvetve Apával nap minden munkahelyen.

Nagy-Hankó Krisztina

A Férfiak Klubja Független Társadalmi Szervezet öt évvel ezelőtt indította útjára egyedi kezdeményezését, mely szerint legyen az évnek egy kitüntetett napja, az apák napját követő hétfő. Ez a nap az apa-gyerek kapcsolat megszilárdításának alkalma legyen.

Együtt a „dolgozóban”

A Vállvetve Apával napon az édesapák bevihetik a munkahelyükre a gyerekeiket. Célja, hogy elősegítsék az apa-gyerek kötődés elmélyítését: apa minőségi időt tölthessen együtt gyermekével a megszokottól eltérő módon, beavathassa titkos, felnőtt életébe.

A kezdeményezés évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, annak ellenére, hogy a közösségi élményeket a koronavírus-járvány jelentősen megnehezítette, de nem tette lehetetlenné, hiszen a program virtuális körülmények között is megvalósult. Már száz feletti azoknak a cégeknek a száma – kis-, közepes, nagy- és multinacionális vállalatok egyaránt –, amelyek megvalósították ezt a programot.

A kezdeményezés lényege, hogy hagyományt teremtsen, az édesapák is felejthetetlen ajándékot kapjanak: a kötődés elmélyítését.

Az ünnep nemcsak arra jó lehetőség, hogy a cégek a férfiak családi fontosságára fókuszáljanak, és jelezzék, mennyire értékelik a munkatársaik otthoni teljesítményét, hanem hiánypótló nemzetgazdasági szempontból is. Nem lehet ugyanis eléggé kiemelni, mennyire fontos, hogy a gyerekek lássanak igazi munkahelyeket, ahol valódi munka folyik.

Az apaság népszerűsítése

„Tisztában vagyunk vele, milyen pótolhatatlan szerepe van az apáknak a gyerekeik felnevelésében. Világos előttünk, hogy az apák napját érdemes jelentős ünneppé tenni, hogy megbecsüljük az édesapákat, és a fiatal férfiak körében népszerűsítsük az apaságot. Célunk, hogy a megható gyermekrajzokon és öleléseken túl is töltsük fel ezt igazi tartalommal” – mondta Bedő Imre, a Vállvetve Apával programot elindító Férfiak Klubja alapítója.

Örök életre szóló élmény

A Vállvetve Apával nap kiváló lehetőséget teremt a ­munkáltatóknak, hogy megmutassák, nemcsak alkalmazottként, hanem emberként is tekintenek a munkatársakra. Továbbá az is lényeges szempont, hogy ezzel az apáknak adnak külön férfifókuszú lehetőséget a vállalatoknál, hisz anyával többet vannak a gyerekek, és a férfiakat is jobban frusztrálja, ha mindkét nemű szülő egyszerre viheti be a gyermeket, és így összehasonlíthatóvá válnak az anyákkal. Azért kötöttük az apák napjához, hogy az apák külön szerezhessék meg feleségük megbecsülését, és szerezzenek gyermekeik számára örök életre szóló élményt – emelte ki Bedő Imre. A Férfiak Klubja keres további cégeket is, amelyek csatlakozni szeretnének a programhoz, mert vallják, hogy a munkahely és a családi élet szövetségben működve ideális mind a munkavállalónak, mind a következő generációnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában