Rendezvénysorozat

2022.05.21. 15:00

Üzenet a jövőnek

Huszonöt éve vette fel a szirmabesenyői iskola Szinyei Merse Pál festőművész nevét.

HM

Rendezvénysorozattal készült a Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola az intézmény névadójának 25. évfordulójára. Szinyei Merse Pál festőművész (1845–1920) többször járt a településen, mindig jól érezte magát ott. 

A programok már május 13-án elkezdődtek, e napon egy rajzversenyt tartottak az iskola diákjai számára, majd 28-án egy kiállításmegnyitó után lesz a Szinyei-gála. A kettő között, ma játékos csapatverseny mellett helyeznek el egy időkapszulát a jövő iskolásai számára. Az időkapszulában sok-sok fénykép, emlékirat, tárgy mellett lapunk, az Észak-Magyarország mai lapszáma – így ez a cikk is – helyet kap. 

Minta és példa 

– Rengeteg emlék érkezett az előzetes felhívásunkra, nem győzöm válogatni, mondta lapunknak Molnár Gergely, az iskola tanára. Például Bodnárné Csík Terézia nyugalmazott tanítónő így ír levelében a jövőnek: „Az a lámpás 1961-ben gyulladt ki számomra a szirmabesenyői kastélyból átalakult iskolában. Elza tanító néni, majd Busai Mária vezetett be a betűk, számok világába. A felső tagozatban Bossányi Gyuláné Marika néni bővítette ismereteinket. Mintát, példát mutattak. Olyannyira, hogy a tanítói pályát választva visszatértem egykori iskolámba.” „Számomra sosem volt kérdés, hogy gyermekem a Szinyei-suliba járjon, és innen is ballagjon. Személy szerint 8 évig volt szülői munkaközösségi tag, az utolsó 4 évben vezető. Ugyanúgy, mint leányom, én is minden pillanatát élveztem a megannyi programnak, gálának, számtalan tanulmányi és kikapcsolódási lehetőségnek”, ezt már Dojcsákné Koczán Enikő üzeni az utókornak. 

Dr. Lénárt Béla, az iskola volt tanára így ír: „Jómagam, aki pedagóguspályám jelentős részét itt töltöttem, egyértelműen vallom Eötvös József egykori miniszter gondolatainak igazságát: Félig sem olyan fontos, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogyan tanítjuk. A hogyan az emberré nevelés és válás kulcsa, remélem, ebben az iskolában ma is sokan gondolkodnak így.” Juhászné Molnár Mária tíz éven át volt az iskola intézményvezetője (jelenleg a település alpolgármestere), az iskola történetének és eredményeinek ismertetésén túl képösszeállítással készült, amely a 25 év fotóiból válogat. Iskolai versenyek, fellépések, koncertek, színielőadások, az egyik legizgalmasabb talán egy, a Szinyei Merse Pál Majális című híres festménye alapján alkotott élőképről készült fotó 2007-ből: a diákok öltözete, mozdulatai, a tárgyak mind-mind olyanok, hogy első ránézésre szinte összekeverhetők az eredeti művel. 

(A borítóképen: Fotó a jövőnek 1997-ből: Szinyei Merse Pál dédunokái és családtagjaik | Fotó: olvasónktól)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában