Rendezvény

2022.05.21. 11:58

Bográcsos ételek, finom pálinkák – Halmajális és Hernádvölgyi Pálinkamustra Halmajon (videóval) (frissítve)

Hetedik alkalommal rendezték meg szombaton Halmaj főterén a Halmajálist és Hernádvölgyi Pálinkamustrát.

Nagy-Hankó Krisztina

Forrás: Ádám János

Forrás: Ádám János

Frissítés

A legelső Halmajálison első helyezést értek el és azóta minden alkalommal részt vesznek az eseményen – mondta Hoskó Tiborné Ildikó. Hozzátette: a Halmaji Református Gyülekezet tagjaiból álló csapat jól összeszokott már, együtt döntik el, mivel nevezzenek be. Ezúttal árpagyöngyös toroskáposzta főtt a bográcsban. Ugyancsak a csapat egyik tagja, Móré Imréné Jutka elmondta, hogy saját kertjében termett szilvából készült pálinkával indult a mustrán. Ami a különlegességét adja, hogy 1984-ben, az egyik lánya születésekor lett palackozva a nedű, amelyet most, a verseny kedvéért bontottak fel. A késő délutánig tartó rendezvényen egész nap kísérőprogramok szórakoztatták a jelenlévőket. A Csender zenekar népzenészei, illetve a Zsolca Néptáncegyüttes, valamint Nagy Izabella népdalénekes lépett színpadra. A napot táncházzal zárták. 

---

A rendezvény megnyitóján a település polgármestere Tóth József örömét fejezte ki, hogy 18 csapat nevezett be a főzőversenyre, melyek szinte kivétel nélkül helyiek. 

Köszöntőt mondott Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője is, aki elárulta, már eddig is sok kedves emlék fűzi őt Halmajhoz, de szeretne a továbbiakban is aktív részese lenni a község életének.

Forrás: Ádám János

A főzőverseny zsűrijének elnöke Bede Róbert mesterszakács, a TV Paprika séfje elmondta, hogy minden ételt alaposan végigkóstol, ha kell többször is, hogy igazságos döntés szülessen. A pálinkamustrára 30 párlat érkezett, melyek szintén a helyiek gyümölcseiből készültek.

Az egészen késő délutánig tartó rendezvényen napközben kísérőprogramok szórakoztatják a jelenlévőket. Népzenészek, kézműves foglalkozás és vásár, illetve a Zsolca Néptáncegyüttes, valamint Nagy Izabella népdalénekes lép színpadra.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában