Klubrendezvény

2022.03.17. 15:00

Illés Lajos dalait adják elő a születésnapján

Zsöci is beszáll a zenélésbe a Miskolci Illés Emlékzenekar klubrendezvényén.

ÉM

Különleges rendezvényre készül a Miskolci Illés Klub. Március 18-án, pénteken este fél 8-tól a diósgyőri Ady Művelődési Házban a klubnap keretében könyvbemutatót is tartanak. Bálint Csaba, a budapesti Rockmúzeum vezetője írt az Edda együttes egykori basszusgitárosáról, Zselencz Lászlóról. A „Zsöci” című könyvet, a főváros után, Miskolcon itt mutatják be először. A klubban beszélgetés lesz Zsöcivel és a szerzővel, majd könyvvásárlásra és dedikálásra is lehetőség nyílik. 

A Zsöci című kötet borítója | Forrás: ÉM

A Miskolci Illés Emlékzenekarnak már régebbi kapcsolata van Zsöcivel (amit a könyvben is megemlítenek), több alkalommal is játszottak együtt, legutóbb éppen két éve a Kocsonyafesztiválon, és ez alkalommal is beszáll néhány dalba a muzsikus – tudtuk meg Mező Istvántól, a klub szervezőjétől, vezetőjétől. 

 

Elárulta: a klubban lesz még egy jubileumi esemény. Éppen nyolcvan éve, 1942. március 18-án született Illés Lajos (1942–2007), a legendás együttes névadója és vezetője. Ez alkalomból a MIEZ eljátszik több szerzeményt is Illés Lajostól. 

 

Mivel már nem kell sem szájmaszk, sem védettségi igazolvány, felszabadultan szórakozhat mindenki – emlékeztetett Mező István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában