2022.03.26. 16:00
A suli és a barátság hozta a kezdőrúgást
Különleges családi sztori kötődött a Mezőkövesd Zsóry FC – Zalaegerszegi TE FC NB I.-es focimeccshez.
Fotó: gpfoto.hu
A kereskedelemben Miskolcon dolgozó, de Nyékládházán élő és a fürdővárosiak bajnoki találkozóira rendszeresen járó nagyapa gondolt egy merészet: kitalálta, hogy életre szóló meglepetéssel kedveskedik unokájának.
Élő adásban mutatták
– Zétény pont akkor lett tizenhárom éves, amikor a sárga-kékek a zalaiakat fogadták – mesélte Kondás Vilmos, majd hozzátette: – Mivel Zéti hosszú ideje elkísér engem és a feleségemet a kisvárosiak otthoni találkozóira, arra gondoltam, hogy „intézek” neki egy kezdőrúgást.
A nagyapa számára ez nem ígérkezett nehéz feladatnak, elvégre a mezőkövesdi Szent László Gimnáziumban hajdan négy évig egy padban ült Hagyacki Józseffel, az élvonalbeli csapatot működtető Mezőkövesd Zsóry FC Kft. ügyvezető igazgatójával, akivel ráadásul a főiskolára is együtt járt és egy szobában lakott. Az elöljáró megvalósíthatónak tartotta az ötletet, amelyre – a barátság szent dolog jelszóval – térítésmentesen bólintott Tállai András, a matyók klubelnöke. Így került a képbe Kondás Zétény, a Miskolci VSC ifjú futballistája.
– Nagyon örültem, hogy én indíthattam útjára a labdát, ráadásul életem első televíziós szereplése alkalmából tettem, hiszen élő adásban mutattak – vette át a szót a nagyapa ügyesen játszó szeme fénye. – A játékosok megkérdezték, hogy izgulok-e, amire természetesen nemmel feleltem. Néhány szezon elteltével magam is szeretnék NB I.-es labdarúgóvá válni, sőt arról álmodom, hogy egy szép napon valamelyik nagy hírű együttes színeiben futok majd ki a zöld gyepre.
(A borítóképen: Kondás Zétény vágya, hogy élvonalbeli futballista legyen)