segítség

2021.11.18. 20:00

Megindító: elhunyt katonák hozzátartozóit keresi a vadnai férfi

Közel négyezren osztották meg a képeket, hogy megtalálják a II. világháborúban elhunyt katonák hozzátartozóit.

„Segítséget kérnék tőletek! 1944 decemberében Sáta község határában – az orosz invázió ellen vívott harcokban – 5 magyar katona hunyt el. A zsebeikben voltak ezek a képek. Keressük meg végre a hozzátartozóikat! Mindenki segítségét előre is köszönöm”, írta az egyik Facebook-csoportba Szabon János. Közel 4 ezren osztották meg a fotókat.

Szívügyei a régi képek és a II. világháborús honvédek sorsa, mondta már az Északnak a vadnai fiatalember. Mint mesélte, a fotókra egy hiánypótló könyvben talált nemrég, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum próbálta kötetbe gyűjteni a második világháborús katonasírok fotóit és a katonák soha haza nem érkezett leveleit, képeit. Itt jelentek meg a Sáta mellett talált fotók, és János gondolta, a közösségi portál segítségét kéri.

Ezt a fotót találták az 1944-ben, Sátánál elhunyt magyar katonák zsebében

– Vadnán lakom, nem messze Sátától, bicajozom is néha arra, ezért gondoltam, hogy most, 77 év után, talán az utolsó pillanatok egyike, hogy megtaláljuk a déd- vagy ükunokákat.

Megjegyezte, az ózd–sátai harcok 1944. december 20-án értek véget, a szovjet 27. hadsereg állt szemben a németekkel és a magyar első hadsereg katonáival, hátha ezek az információk segítenek. Valószínű, rokonok vagy barátok vannak a fotókon, hátha van valaki, akinek a családi albumában szerepelnek ezeknek a képeknek az ikertestvérei.

– Van már valami eredménye a sok-sok megosztásnak?

– Még nincs. Illetve egy hölgy családfakutatást végzett, mert két katona neve megvan az ötből, ők biztos, hogy leszármazottak nélkül haltak meg. A többiekről nem tudni semmit.

Kilencszáz fotó a múltból

Szabon János sok-sok régi fotót oszt meg oldalán, így azok történeteire is kíváncsiak lettünk. Hobbiszinten foglalkozik Vadna történetével, egyébként 31 éve dolgozik Kazincbarcikán a BorsodChemben. Szülőfaluja viszonylag kis település, de alig tudni valamit a történelméről, ezért találta ki pár éve, hogy megpróbálja összegyűjteni az emlékeket, amelyek még fellelhetők, hátha hozzájárulnak a múlt megismeréséhez. Sikerült ennek fontosságáról meggyőznie a polgármestert, igaz, egyikük sem gondolta előzetesen, hogy mekkora sikerrel jár.

Hógolyózó katonák

– Közel 900 kép került elő az elmúlt 100 évből – mesélte. Asztalfiókok, padlások elfeledett ládái nyíltak meg, a két világháború, régi lagzik, családi események emlékei.

– Arra jutottam, ha ezeket „csak úgy” megosztom, visszhang nélkül maradnak. Ezért elkezdtem összegyűjteni és megírni a fotók történeteit is, egyre több idős emberrel beszélgettem el – mondta. – Mint a puzzle-darabok, úgy rakódtak egymásra a történetek, és bontakozik ki a település múltja.

I. világháborús emlékmű

A megismert történeteket aztán rendszeresen megosztotta Facebook-oldalán, amikkel nagy sikert aratott/ arat a helyiek körében. Mindeközben a saját családjáról is megtudott sok mindent. Kiderült, Szabonokat a Rákóczi idején történt összeírásokban is talált, a libatollal írt listán Szabon István és Nikolasz neve szerepel. De talán még régebbre nyúlik vissza a történetük, a Szabon törökül szappant jelent, azaz lehet, szappanárusok voltak ősei a török hódoltság idején.

Kutatómunkája egyik eredménye, hogy 2021. november 11-én új I. világháborús emlékművet avattak fel Vadnán.

– Volt már egy emlékmű a településen, de az 50-es években lebontatták. Ezért jött az ötlet, hogy készítsük el az újat a 100. évforduló alkalmából. A márványtáblára felkerültek a hősi halottak nevei, így az én felmenőimé is – árulta el. Érdekes, hogy 1918. november 11-én 11 óra 11 perckor írták alá a háború végét jelző dokumentumot, a vadnaiak pedig percre ekkor, csak 2021-ben avatták fel az emlékművet.

Szabon Jánostól megtudtuk, a hobbiként indult gyűjtögetés eredménye hólabdaként válik egyre nagyobbá. A sok-sok kép alapján könyv készült, amit sikerült is kiadni, a fotók lettek az alapjai annak az állandó kiállításnak is, amelyet a vadnai kultúrházban bárki megtekinthet. Mindemellett Szabon János egy másik könyvet is megírt, ami szintén alapja lett egy újabb izgalmas projektnek.

Ezt a fotót találták az 1944-ben, Sátánál elhunyt magyar katonák zsebében

– Volt egy nagyon ismert tanár a vadnai iskolában, Göőz Pál (1897–1977), igazi polihisztor – mondta János. Róla gyűjtött anyagot a könyvéhez még 2007-ben egykori tanítványok elbeszéléséből, a tanár kutatásaiból, feljegyzéseiből. Az egyik, 1930-as években írt bejegyzésében ezt írta: „a vadnai agyaggödör mélyén egy őskori vadász csontvázát találtuk meg, és mellette feküdt az agyagból égetett állatkája, egy kis, kézzel rovátkolt agyagdisznó. A tárgyat a miskolci múzeumba szállították”.

– Az olvasottak beleégtek a memóriámba. Aztán néhány éve a feleségemmel és a fiammal ásványtani kiállításon jártunk a Herman Ottó Múzeumban. Ahogy a ruhatárnál álltunk, megláttam egy hölgyet nagy paksamétával, gondoltam, talán a múzeumban dolgozik. Egy szuszra elhadartam neki a disznócska történetét, ő meghallgatott, és megjegyezte, látta már a szobrot a múzeum raktárában. Mondta, indokolt esetben elővehető, beszéljek az igazgatóval. Így történt. Hosszú engedélykérési folyamat után a disznócska, egy neolit kori (újkőkorszaki – a szerk.) totemállat hamarosan visszakerül Vadnára, november 20- án ünnepélyes keretek között adjuk át. Mennyi esély van erre egy 80 éves bejegyzés alapján?

Hógolyózó katonák

Szabon Jánosnak másban is szerencséje volt. Megörökölte nagymamája öccsének házát, a hagyatékában talált egy dobozt tele fotókkal, 1944-ből. A nagy-nagybácsi végigharcolta a Keleti-Kárpátokat. Egy tűéles, a görögkeleti templom előtt hógolyózó katonák képe szinte kuriózumnak számít. Szabon János megjegyezte, gigantikus kutatással megtalálta azt a templomot, ami a fotón szerepel a sok ezer ortodox templom között. Szeretné ezeket a képeket is megmutatni az érdeklődőknek: „ébresszük fel őket 77 éves álmukból”, fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában