Magyar Falu Program

2021.10.14. 19:30

Újabb beruházások és programok Ároktőn

Az elmúlt időszakban Ároktőn a következő legfontosabb beruházások valósultak meg különféle pályázatok segítségével – mondta Szabóné Csizmadia Judit, a település polgármestere.

Pap Gyula

20211006 Ároktő fotó: Vajda János JV Észak-Magyarország Készül az ároktői óvoda kerítése.

Fotó: Vajda János

Belügyminisztériumi pályázatból készült el a Jókai utca rekonstrukciója mintegy húszmillió forint felhasználásával. A Magyar Falu Program segítségével a Deák Ferenc utca két szakasza újulhatott meg közel 17 millió forintból. Ugyancsak a Magyar Falu Programból kétmillió forint igénybevételével valósult meg az óvodai játszóudvar, ezen belül a kerítés és a játszóház – sorolta a polgármester, majd hozzátette: a római katolikus templom külső felújítása a napokban fejeződött be.

Rendezvények tekintetében pedig október 30-án gyógynövényeikkel vesznek részt az ároktőiek a Mezőcsáton meghirdetett „Tök Jó Délután” című programon.

(A borítóképen: Készül az óvoda kerítése)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában