Alsóvadász Napja

2021.10.17. 21:00

Fémzenére gyűltek össze a bőrruhások

Szombaton rendezték meg – már második alkalommal – Alsóvadász Napját.

Horváth Imre

Fotó: Horváth Imre

Ez a nap most a rockzenéről szólt, így Szemán János polgármester köszöntője után a Közösségi Ház színpadán Drótos Bence, Kalapács József és Rudán Joe, a Későn Szóltál, a Mérföldkő, valamint a Swanheart izzította a közönséget.

Az izmos gitárriffek és a fémzene messziről vonzotta a stílus kedvelőit, így Alsóvadász Napja nem csak a helyiknek volt jó szórakozás és remek kikapcsolódás. Az időjárás pedig ugyancsak kegyeibe fogadta a résztvevőket, így megtelt a színpad előtti tér a nap folyamán.

„Korábban más irányú volt ez a rendezvény, kulturális műsorokkal. Most, mivel a rockot szerető fiatalok régóta kérték, hogy legyen egy ilyen nap, nekik próbáltunk kedveskedni. A nap folyamán olyan kétszázan vettek részt a rendezvényen, nagyon jól sikerült, jó visszhangja van, mindenki jól érezte magát, külön busszal jöttek Miskolcról is a rajongók. Egész nap büfé várta a vendégeket, és kiváló volt az idő is” – mondta el Szemán János lapunknak.

(A borítóképen Kalapács József)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában