autómentes nap

2021.09.17. 18:30

Miskolcon is lesz mobilitási hét és autómentes nap

Miskolc is csatlakozott az európai mobilitási héthez, amit idén szeptember 16-a és 22-e között rendeznek meg.

Apagyi Beáta

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

A programsorozat célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. A mobilitási héthez kapcsolódik az autómentes nap is, amelynek egyik kiemelkedő kísérőrendezvénye a közösségi futás, az idei évben jótékonysági céllal. Takács Norbert törzsőrmester lánya, Anna születési rendellenességből adódóan súlyosan látássérült. A vakok és gyengén látók budapesti intézete abban az esetben engedélyezi a kislány normál, nem speciális általános iskolai tanulmányainak megkezdését a gyermek lakóhelyén, amennyiben a család megvásárolja az általuk javasolt látássegítő, oktatási eszközöket. Ezek árai azonban meghaladják a család költségvetését, így erre gyűjtenek az idei futás során.

Programokkal készülnek

A közösségi jótékonysági futás mellett számtalan programmal készül a város. Többek között a már jól ismert eljutási versennyel, egykerekű-bajnoksággal, közlekedési biztonsági fesztivállal, kerékpáros teljesítménytúrával, játékos sportnapokkal és a fent említett autómentes nap megrendezésével. Az érdeklődők az eseményekkel kapcsolatban több információt szerezhetnek a Miskolci Mobilitási Hét, Autómentes Nap közösségi oldalon.

(A borítóképen: Jótékonysági céllal rendezik meg a közösségi futást)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában