Fesztivál

2021.07.19. 19:30

Bormustrára gyűltek a Császta-hegyen

Közösségi hangulatú fesztiválra várták a hétvégén az Edelény környékén élőket és az arra látogatókat.

Petri Nóra

Fotó: Ádám János

Több százan látogattak ki szombaton a Császtai Bormustrára, amelyet az Edelényi Hegyek Közössége szervezett. A hagyományteremtő fesztiválon koncertek és gyermekprogramok mellett a régió legfinomabb ízeit és kiváló borait is megkóstolhatták az érdeklődők.

„A póniló jöhet!” – mondja a telefonba a szervező, mint később kiderült, a polgárőrök kaptak segítséget a beengedéshez, hiszen a Császta-hegy parkolói már kora délután megteltek. Nem sokkal ezután már érkezik is a pótkocsis teherautó, hogy a legkisebbek is megismerkedhessenek a szelíd négylábúval.

Felmentek a hegyre

Közben a Borsétányon is zajlik az élet, ahol zenei aláfestést is kapnak nemcsak a jó kilátáshoz, hanem a finom nedűkhöz is a sétálók: „Ha felmegyek az edelényi hegyre” húzta a talpalávalót a Számadó zenekar.

Román Róbert és családja helyi, Edelényből érkeztek. Ők a gyerekeknek szóló ugrálóvár mellett a koncertekre is kíváncsiak voltak. Tóth Levente feleségével együtt úgy tervezte, hogy a színpadi programok mellett a borokat és gasztronómiai kínálatot is megnézi. „Szeretjük ezt a helyet, szép a kilátás és finomak a borok” – mondta.

Kozák Lászlónak itt, a hegyen van szőlője, többek között szürkebarátot készít, de csak kis mennyiségben, a család borának szánja a nedűit. – Még ilyen nem volt, s bár már van ismertsége ennek a helynek, bízom benne, hogy ennek a fesztiválnak is nagy hírneve lesz.

– Szendrőből jöttünk, bort még nem kóstoltunk, azt majd a papa fog – mondta Miliczki Józsefné, aki férjével együtt unokájuk néptáncos fellépését jött el megnézni, de azt mondta, nem mennek el addig, míg mindent meg nem néztek.

Jeroen van Drunen és Lennard de Klerk már jól ismerik a magyar kultúrát, 2007-ben költöztek Magyarországra Hollandiából, Irotára csak 2010-ben jutottak el, ahol azóta egy panziót üzemeltetnek. A magyar nyelvet annyira elsajátították közben, hogy irodalmi szinten beszélik. A környéket is jól ismerik, most a bormustrára jöttek. – Amikor 10 évvel ezelőtt itt voltunk, még nem indult ekkora fejlődésnek ez a hely. Azért is járunk ide, mert nagyon jó a hangulat, és a társaság is nagyon aktív – mondta Jeroen van Drunen. Lennard de Klerk jól ismeri már a császtai búcsút is, szerinte nagyon jó, hogy itt is azt látja, hogy fejlődik a borkultúra.

Tavaly nyáron választották meg az Edelényi Hegyek Közösségének elnökévé Afonyi Lászlót. A tagság úgy döntött, hogy folytatni szeretnék a közösség munkáját, hiszen két évtizednyi múltra tekintenek vissza, többek között az edelényi búcsú és az advent rendezvénysorozata, a keresztútjárás is hozzátartozik ahhoz, amely a Császta-szőlőhegyet jellemzi. – Szeretnénk a hagyományokat megtartva több új rendezvényt is megszervezni, így jött létre ez a mostani Császtai bormustra is – nyilatkozta Afonyi László elnök. „Ezt nem csak egy közösségformáló rendezvénynek szánjuk, mi is szeretnénk tenni a környezetünkért. Azt tapasztaltam, hogy megmozdult a tagság, az edelényi vállalkozók is nagyon aktívak voltak. Ha körbenézünk a hegyen, jól látható, hogy a pincetulajdonosok is egyre többen szépítették meg a portájukat, a Borsétány útjait is összefogással és helyi támogatók segítségével újítottuk meg, ilyen hozadéka is van ennek a rendezvénynek – hangsúlyozza Afonyi László. – Nagyon jó borokat termesztenek itt, szeretném, ha sokan megismernék termelőinket és a finom borainkat. Emellett célként tűztük ki azt is, hogy az edelényi hegyek mindegyikét népszerűsítsük, hamarosan például Isten-hegyi pikniket is szervezünk majd.”

(A borítóképen: A Számadó zenekar húzta a talpalávalót)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában