közlekedési kultúra napja

2021.05.12. 16:00

Meghatározza a személyiségünk, hogyan viselkedünk az utakon

A közlekedési kultúra alapjainak lerakását már kisgyerekkorban érdemes elkezdeni.

Apagyi Beáta

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

„A dolog már ott kezdődik, hogy milyen módon, mivel közlekedünk. Ez jól tükrözi, hogy mekkora felelősséget érzünk egymásért, embertársainkért, környezetünkért. Egy város közlekedési rendszere akkor van jól megszervezve, ha az emberek aktuális úti céljuknak megfelelően szabadon tudják megválasztani közlekedési módjukat, a város közterületei ehhez pedig biztonságos és versenyképes eljutást nyújtanak. Magyarországon még sok feladatunk van, amíg a közlekedési környezet valóban hívogatóvá válik az aktív közlekedési módok használóinak – gyaloglás, kerékpár, roller – számára is. Miskolc városi közlekedéséből ma körülbelül 5-7 százalék a kerékpár részaránya. Ilyen lakosságszámú és adottságú város esetében a nemzetközi tapasztalatok alapján 20 százalék is elérhető. Ehhez azonban előremutató közlekedéspolitika szükséges” – emelte ki Kunhalmi Zoltán, a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke.

Kunhalmi Zoltán, a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke | Fotó: Ádám János

„Tapasztalataink szerint a legalapvetőbb elsőbbségi szabályokat, jelzőtáblákat, a jelzőlámpát már sok alsós gyerek is ismeri. Mégis veszélyeztetettek a közlekedésben, hiszen a többi közlekedő számára nehezebben észlelhető, érzékszervei még nem fejlődtek ki teljesen, nehezebben méri fel a távolságokat és figyelemösszpontosító képessége is korlátozottabb. Hiába akar szabályosan közlekedni, figyelmét akár egy apró inger is elvonhatja. Nem véletlen, hogy a korlátozott közlekedőképességű embertársainkat a KRESZ a bizalmi elv alól is kiveszi: a gyerektől, az idős­től, a vaktól nem várható el a szabálykövetés, rájuk nekünk kell vigyáznunk. Itt jutunk el az együttműködő közlekedési kultúra kérdéséhez” – folytatta.

Frusztrált világ

„Mai frusztrált mindennapjainkban nem figyelünk eléggé egymásra, ha figyelünk, akkor pedig leginkább a másik hibáit keressük. Ha mindannyiunk számára biztonságosabb és boldogabb közlekedést szeretnénk, akkor a legfontosabb az egymás iránti türelem, függetlenül attól, hogy a másik éppen milyen eszközzel közlekedik. A másik hibájára nem az agresszió a jó válasz, hanem inkább a segítség. Hiszen ne feledjük: nekünk is lehet ­rossz napunk, mi is hibázhatunk. A nagy, közös cél, hogy a hibák minél kevesebbszer vezethessenek sérüléshez” – hangsúlyozta Kunhalmi Zoltán.

Somogyi László, az MRCC – Miskolci Road Cycling Club menedzsere is úgy gondolja, hogy a közlekedési kultúra egy elég tág fogalom. – Ami a bicikliseket illeti, nem általánosítanék, hiszen a kerékpárosok között is van különbség, attól függően, hogy ki mire használja a járművét. Jómagam a verseny- és amatőr sport, illetve egészségmegőrzés céljából kerekezők táborát erősítem – kezdte a témával kapcsolatos gondolatait.

– Az emberek utakon való viselkedését nagyban meghatározza személyiségük. A csapatunknál vannak betartandó alapvető szabályok, amelyeket a hozzánk csatlakozóknak is megtanítunk. Többek között azt, hogy hogyan kell közlekedni, egy adott szituációban mit kell csinálni, milyen kézjelzések vannak, amelyek segítségével elsőbbséget adhatunk egy autósnak, hogy gördülékenyebbé tegyük a közlekedést. A bajtársiasságot is próbáljuk erősíteni a következő generációban, hangsúlyozzuk, hogy minden biciklis társnak köszönünk, ha valaki megáll, megkérdezzük, van-e gond, tudunk-e segíteni – sorolta végezetül a menedzser.

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/nemcsak-vezetni-kell-megtanulni-hanem-kozlekedni-is-5440483/

https://boon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/91-jo-tanacs-a-kulturalt-kozlekedesert-5438494/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában