Ízvilág

2021.05.17. 07:30

Kecskesajtos finomságok

Saláta, hús és tészta mellé is kiváló hozzávaló vagy töltelék, sósan és édesen egyaránt.

Nagy-Hankó Krisztina

Forrás: Olvasónk küldte

A különleges recepteket maga fejleszti, általában tehéntejből készült sajt vagy túró helyett használja a házi készítésű kecskesajtot. A kecskesajt nagyon egészséges és számos étel kiegészítője lehet, de sokan, amíg nem kóstolták, kicsit tartanak tőle – mondta Vízi Mónika helyi termelő, a szentistvánbaksai „Kecskelak” vezetője. A kecskesajt szezonja májusban kezdődik, és egészen novemberig tart, – legalábbis náluk –, hiszen ebben az időszakban adnak feldolgozásra alkalmas tejet az anyakecskék – tette hozzá Mónika. Az anyák általában márciusban ellenek, ezért májusig még a kicsinyeiket táplálják a tejjel. Mivel kora nyártól kora őszig folyamatosan készíti a sajtot és mindig van a háztartásban, ezért bátran használja az ételekhez – tudtuk meg. Egyébként a kecskesajt nem olcsó, ha valakinek meg kell vásárolnia, akkor korlátozottan tudja csak használni. De vannak olyan ínyencségek, amelyekhez elég belőle kevés is, viszont nagyon finom lesz tőle az étel, ezért érdemes kipróbálni – javasolta Mónika.

Tavasszal és nyáron elengedhetetlen a zöldsaláta, aminek remek hozzávalója a kecskesajt, gyakran kerül az asztalra ez a párosítás. Ha fűszeres olajba teszünk kecskesajtkockákat, az is nagyszerű salátákhoz, húsokhoz egyaránt. Mónika elárulta azt is, hogy ha a fűszerezett sajtot összekeverjük liszttel és golyókat formázunk belőle, majd magas hőfokon, forró olajban kisütjük, akkor a rántott sajthoz hasonló fogást kapunk. Tésztaételekhez is kiválóan alkalmazható, Mónika nagy kedvence egyebek mellett a kecskesajtos nokedli. Van az az állapot, amikor még nincs befűszerezve a sajt, amikor még ricotta állaga van, amelynek semleges az íze. Ebben a formában remekül passzol a meleg szendvics tetejére. Azt is szokta csinálni, hogy amikor kész a sajt, a savót újra felfőzi, amelyből ugyancsak semleges ízű túró lesz. Ezt pedig többnyire palacsintába tölti, édesen készíti el, cukor, fahéj, citromhéj és lekvár hozzáadásával. A felgöngyölt palacsintákat pedig még leönti vaníliás tejföllel és végül tepsiben megsüti. Ez az újrahasznosított savó a „zsembice”, amit régen a pásztorok ettek, édesen és sósan is el lehet készíteni – mondta Mónika. Sósan, fűszerekkel kikeverve kenyérre lehet kenni, mint egy szendvicskrémet, édesen pedig töltelék lehet süteményekhez. Amit a vendégei is nagyon szeretnek és mindig visszatérő fogás – főleg nyáron, amikor van bőségesen paprika és paradicsom –, az a kecskesajttal töltött puliszka lecsós sertéssülttel.

Kecskesajttal töltött puliszka

A puliszka az erdélyi nagymama receptje, ő tehéntúróval készítette, de Mónika átformálta az ételt úgy, hogy a töltelék kecskesajtból legyen. Először is egy hígabb puliszkát kell készíteni, azt ráöntjük egy fóliára, hogy elterüljön, kinyúljon még meleg állapotában. Majd megszórjuk fűszerezett kecskesajttal jó bőven. Amikor kicsit kihűlt, megdermedt, akkor feltekerjük a fóliával együtt, mint a rétest. Majd hűtőbe kell tenni és megvárni, amíg teljesen hideg lesz. Majd ki kell venni a fóliából és felszeletelni.

Mónika elárulta, hogy ezt a nagymama konyharuhával csinálta annak idején, de ma már nem így szokták. A frissen tartó fólia vagy egy kettévágott uzsonnászacskó is kiválóan alkalmas a célra. A töltött puliszka önmagában is nagyon finom, kapros tejföllel tálalva, de Mónika legtöbbször lecsós sertéssült mellé teszi.

(A borítóképen: Kecskesajttal töltött puliszka lecsós sertéssülttel)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában