Covid-19

2021.05.13. 07:00

Járványkatasztrófák és forradalmak

„Egy volt a sok nehézség közül” – ezt mondja a levéltáros. A katasztrófavédelmi szakember szerint egy árvíznél látjuk a legvégét…

Petri Nóra

Forrás: Fortepan

Több mint egy évszázada történt, hogy Miskolcon megjelent a „spanyol betegség”. Bizonyos szempontból nagyon sok párhuzam figyelhető meg az akkori járvány és a mostani között. Ugyanakkor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a múlt század húszas éveiben egy olyan történelmi korszak közepén voltunk, ahol nem csak a spanyolnátha jelentett közvetlen életveszélyt.

Kézmosás igen, kézfogás nem

– A spanyolnátha először 1918 nyarán ütötte fel a fejét Miskolcon. Ez volt az első hullám, ami hozzávetőleg fél évig tartott, majd december közepére jelentősebben alábbhagyott. – A második hullám ugyanennek az évnek a végén, tehát 1919. december közepén indult meg, és január közepétől kezdett brutális méreteket ölteni, majd március végére teljesen lecsengett – foglalja össze Kis József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár igazgatója.

A 20 század első felében is alapvetően közegészségügyi intézkedéseket hoztak.

– Ebből az időből ismeretes Szentpáli István polgármester tájékoztató plakátja, amelynek címe: „Tudnivalók az influenza (spanyol betegség) elleni védekezésről”. Ebben a városvezető elrendeli, hogy ne látogassanak olyan lakásokat, ahol influenzás beteg van, tartsák magukat távolabb a tömeges összejövetelektől, kerüljék a színházakat, mozikat, vendéglőket és azt is kérte, hogy villamosokon csak szükség esetén utazzanak.

– Külön fel kellett hívni a figyelmet 1918 októberében, hogy a köpködés veszélyes, és ettől tartózkodjanak az utcán. Ez nem miskolci specialitás volt, ebben az időben más országokban is igyekeztek visszafogni az embereket ettől a rossz szokástól. A kézfogás is kerülendő volt, úgy gondolták, hogy az is terjeszti a betegséget, ezért felhívták a figyelmet arra is, hogy minél gyakrabban, de legalábbis minden étkezés előtt mossanak kezet az emberek. Elrendelték például a vendéglőkben és kávéházakban, hogy naponta több ízben is zárjanak be, szellőztessenek és fertőtlenítsenek. A villamosokat is minden forduló után kitakarították és egy Lysoform nevű fertőtlenítőszerrel átmosták. Ebben az időben a korabeli média, a miskolci újságírók erélyesebb intézkedéseket szorgalmaztak. A város Közegészségügyi Bizottsága, illetve a rendőrkapitány 1920 januárjában bezáratta az iskolákat, emellett pedig betiltották a tömegrendezvényeket, a dalárdákat, a koncerteket és a tánciskolákat, illetve a kórházi látogatásokat. A színházi előadásokon és a mozikban pedig korlátozták a nézők számát.

Tavaszi nyitás

– Diósgyőr gyorsabban lépett, mint maga Miskolc, mert 1920. március 3-án már a vasgyári iskolákat megnyitották a nebulók előtt. Ugyanez Miskolcon csak több mint egy héttel később történt meg. Ebben az időszakban kezdték el feloldani a korábbi korlátozásokat, április 1-jén pedig már minden visszatért a régi kerékvágásba.

– A járvány felfutó szakaszában minden egyes miskolci családnál volt legalább egy beteg. A spanyolnátha nem volt válogatós, fiatalokat, időseket, betegeket egyaránt elragadott, ugyanúgy elvitte a hároméves egészséges kisgyermeket, mint a nagymamát. Ez megrendítő volt a társadalom számára.

A 20. század első felében azonban nem csak a világjárvánnyal kellett szembenézniük az embereknek, gyors váltásokat produkált a történelem: nem volt egyszerű sem eligazodni, sem túlélni.

– Az első világháború után vagyunk, túl vagyunk az őszirózsás forradalmon és proletárdiktatúrán, miközben felüti a fejét ez a járvány. Önmagában a háborús veszteségek is jelentősek voltak, s közben Magyarország egyes részeit időlegesen megszállták francia, szerb, román és cseh csapatok. Miskolc közvetlen közelében is voltak harcok, ahogyan halálos áldozatok is, és ha úgy tetszik, ez a spanyolnátha csak egy volt a sok nehézség közül. Közvetlenül érintette őket, nem egy távoli harcmezőn történtek az események, hanem az emberek otthonában, és volt, hogy elvitte akár az egész családot a „spanyol betegség”, de mégiscsak egy katasztrófasorozatnak volt a része – hangsúlyozza Kis József főlevéltáros.

Nem összehasonlíthatók, de...

Térségünket korábban számos árvíz sújtotta.

„A katasztrófák nem hasonlíthatók össze teljes egészében egy világjárvánnyal.” Dr. Sáfár Brigitta, a Magyar Vöröskereszt országos katasztrófavédelmi szakmai vezetője szerint lényeges különbség azonban van. – Egy árvíznél például valamilyen módon látjuk a legvégét, mind a szakemberek, mind pedig a lakosság, mert ez egy folyamat. A mentési szakasz és az utána következő helyreállítási szakasz hetek vagy akár hónapok alatt lezajlik, és utána jöhet – ahogy a vörösiszap-katasztrófa után is történt – a közösségekkel való foglalkozás, ami azért egy hosszadalmasabb folyamat.

– Mindig a veszteség mértékétől függ, hogy hogyan élünk meg egy helyzetet. Egy árvíznél az első szakasz az életmentés, az anyagi javak mentése. Fontos a személyes biztonságunk, hogy magunkat és hozzátartozóinkat biztonságban tudjuk. A pandémiában azonban ennek a biztonságnak a dimenziója teljesen más. Egy árvízi helyreállítás során visszakapjuk az anyagi javakat, viszont a koronavírus kapcsán sokáig nem tudjuk visszakapni azt a korábbi életünket, amit megszoktunk. Ezzel még nehezebb megbirkózni azoknak, akik elvesztettek családtagot, barátot vagy maguk is átestek a betegségen.

– Ugyanakkor ha a közösségi médiát nézem, akkor azt látom, hogy olyasfajta segítségnyújtás alakult ki az online térben, ahol sokféle csoport találta meg az egymáshoz vezető utat, hozzásegítették egymást ahhoz, hogy mentális egészségüket is megőrizzék. Nekünk, a Vöröskeresztnek is számos ilyen kezdeményezésünk volt. Én optimista vagyok, és azt gondolom, hogyha ez a veszély teljesen elmúlik, sokan közülük személyesen is kíváncsiak lesznek egymásra.

(A borítóképen: Kórházban a spanyolnátha idején)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában