szervezet

2021.04.02. 16:00

Vallásközi programok a békéért

Bemutatkozási lehetőséget kínál vallási közösségeknek a Nemzetközi Béketeremtők Ligája.

Detzky Anna

Forrás: ÉM

Fotó: Picasa

A közösségi béketeremtés érdekében jött létre Miskolc központtal a Nemzetközi Béketeremtők Ligája – International Peacemakers League (IPL). A szervezet jótékonysági ruhagyűjtéssel és az antirasszista világnap alkalmából szervezett online beszélgetéssel kezdte el programjait, amelyek áprilisban is folytatódnak.

Havilapot indítanak

– A közösségi médiában is próbáljuk kézzelfoghatóvá tenni a béketeremtést. Mindennapi bölcsességeket, illetve Daily Wisdom címmel magyar és angol nyelven bejegyzéseket teszünk közzé a liga Facebook-oldalán – mondta Szurasenkó Dániel, az IPL koordinátora és programszervezője. – Béketeremtők havilapja címmel pedig elindítunk egy online újságot, amely május 1-én fog először megjelenni. A célunk az, hogy legyen egy olyan békéről szóló, bárki számára térítésmentesen elérhető újság, amely jó híreket közöl. Ebben humanitárius programokról, békéltetésről, vallásközi párbeszédekről, igehirdetésekről szeretnénk írni. Állandó rovatot indítunk az ünnepekről és Izraelről, valamint recepteket és keresztrejtvényt is teszünk bele. Lehetőséget adunk majd a különféle vallási közösségeknek, hogy maguk is írjanak cikkeket eseményeikről – ismertette a liga koordinátora.

Föld napi pályázat

Festők és fotósok munkáit várják a Föld napjára kiírt pályázatukra.

– Március 24-én hirdettük meg alkotói pályázatunkat A megbékélt Föld címmel. Erre április 22-ig, a Föld napjáig várjuk amatőr és profi festők és fotósok alkotásait fényképezőgéppel vagy okostelefonnal. Környezetvédelem, klímavédelem, teremtett világunk, emberi jogok és társadalmi együttélés témában számítunk a pályamunkákra. Szakmai zsűri bírálja el az alkotásokat. A legjobbakkal és az esetleges különdíjasokkal szeretnénk egy vándorkiállítást tartani nyáron – számolt be terveiről Szurasenkó Dániel.

Online vallási körkép

Áprilistól vallási eseményekkel jelentkezik a virtuális térben a Nemzetközi Béketeremtők Ligája.

– Április első hétfőjétől minden reggel 8-tól imádságot teszünk közzé közösségi oldalunkon, amit a különböző vallások képviselői fognak elmondani. Szintén ezen a héten indul Ismerd meg a világ vallásait című sorozatunk. A műsor keretében vallási központokba – keresztény templomok, zsinagógák, mecsetek, buddhista imahelyek és Krisna-hívő templomok – látogatok el hazánkban, amelyekről 3-4 részes, ingyenesen megtekinthető videók készülnek.

Tavaly két alkalommal is szerettük volna megrendezni a 2. Béke Konferenciánkat, de a pandémia közbeszólt. Az első konferencia pozitív vissz­hangja miatt döntöttünk úgy, hogy mindenképpen megrendezzük az eseményt április 18-án, vasárnap 14-től 20 óráig online módon. Az első alkalomhoz hasonlóan lesznek vallásközi párbeszédek, dialógusok. Emellett az alkotó- és képzőművészet, illetve a béke kapcsolatáról tartunk előadásokat – sorolta a programszervező.

(A borítóképen: Szurasenkó Dániel, az IPL koordinátora és program- szervezője)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában