A ,,kerekfejű puritán”

Nagyon keveset tudunk azokról a miskolciakról, akiknek nevével ugyan találkozunk nap mint nap, de életüket, tevékenységüket, nagyságukat, a városunkért tett önfeláldozó munkásságukat is ismernünk kellene. Az egyik legnagyobb miskolci Palóczy László, aki szó szerint haláláig szolgálta szeretett városát. Ismerjük meg ma az ő történetét!

Tettre kész igaz magyar ember volt

Palóczy László (1783–1861) liberális reform­politikus, Borsod vármegyei alispán, országgyűlési képviselő, országgyűlési jegyző, a református egyház gondnoka, Borsod vármegye főjegyzője. A miskolciak „népképviselőnek” is nevezték, mert nagyon szerették őt és tudták, hogy az ő érdeküket képviseli minden körülmények között.

Miskolcon, református nemesi családban látta meg a napvilágot. A helyi református kollégiumba járt, majd Pesten végezte jogi iskoláit. Nem a jó családból való származásának, nem birtokai nagyságának, gazdagságának köszönhette előrejutását, hanem annak, hogy tehetséges és tettre kész igaz magyar ember volt.

1806-ban már a hazája szolgálatában állt, mint tiszti alügyész. Hatszor volt Borsod vármegye követe az országgyűlése(ke)n, ebből is látszik, mennyire bíztak benne a saját patriájában.

A vallásszabadság kérdésével foglalkozott leginkább, harcolt a református hittársaiért, a reformátusok védelmezőjeként is emlegették. Ő javasolta, hogy magyar nyelven vezessék az országgyűlés jegyzőkönyvét, és szavai meghallgatásra találtak a honatyák között.

1839-től vármegyei másodalispán. Az 1848-as országgyűlésen Miskolc képviselője, az országgyűlés korelnöke.

1849-ben a nemzeti kormányt egészen Aradig követte. Egy rövid ideig a délvidéken, Gyulán bujdosott, majd visszament Aradra, és itt adta fel magát a császári biztosnak. A Habsburgok azzal alázták meg a legjobban, hogy arra kényszerítették: 1850. március 15-én német nyelven mondja el védőbeszédét a bíróság előtt.

1850 áprilisában először kötél általi halálra – és teljes vagyonelkobzásra –, majd enyhítésként börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után visszatért a szülővárosába, visszavonultan élt, a református egyház gondnokaként tevékenykedett.

1861-ben ismét elfogadta a nép akaratát, városunkat még egyszer utoljára képviselte az országgyűlésen, ismét korelnökként. Egyes források szerint már tudta, hogy nem fogja kitölteni a hivatali idejét.

Így is történt. Az utolsó képviselői mandátumát már nem tudta befejezni. A fővárosban érte a halál. Testét hazahozták, Miskolcon, az avasi temetőben nyugszik, temetésén Lévay József mondott megható búcsúbeszédet. Három gyermekét és tíz unokáját hagyta itt, amikor elment.

Megőrzi az emlékezet

Emléktáblája van az avasi református templom déli oldalhajójában, melyet képviselőtársai állíttattak 1864-ben:

,,Palóczy László. Az 1848. és 1861. ország­gyűlés képviselőháza korelnökének emlékül ki a képviselőház 1861. évi április hó 19. kelt határozata szerint: A Haza háláját kiérdemelte. Képviselőtársai.”

Városunkban utca viseli nevét. A Herman Ottó Múzeum birtokában van az aranytolla – és relikviái, melyeket Soltész Nagy Kálmán vásárolt meg –, amit a vármegyétől kapott ügybuzgó, lelkiismeretes munkájáért. Sajnos a múzeum papszeri épülete zárva van, így manapság nem láthatjuk a tollat kiállítva. Az avasi temető mellett található emlékműve és családi kriptája, ami 1869-re készült el, kereken hatszáz mázsa szürke gránitból.

Szülőháza a Papszeren ma is áll, Dobrossy István helytörténész emléktáblát szeretett volna elhelyezni rajta, sajnos különböző okok miatt ez nem valósulhatott meg.

Szónoki egyéniség, valódi élő adattár

,,A hosszas országgyülési gyakorlat a legsajtáságosabb szónoki egyéniséget fejtették ki benne. Mindenki figyelemmel fordult oda, midőn fölemelkedett székéből a kedélyes öreg, a vastag, zömök alak, ősz hajával és nyirett bajuszával (...) Öltözete mindig el volt maradva a divattól; széles mellén rendesen egy gombra akasztva függött sétabotja, – tisztes ódon alak volt ő, kiben azonban, csodálatos ellentétben, a szabadelvüség legujabb tanai foglaltak helyet. Az ország­gyülési közönség rendesen a „kerekfejü puritán” név alatt ismeré Palóczyt, s ez elnevezést annak köszönheté, mert szónoklatának legsajátabb mezeje a vallási sérelmek termékeny tere volt, melyen ő, eredeti szeszélyes modorában, éveken át küzdött hitfeleinek jogai mellett. Roppant jártassággal birt a világ- és hazai történetben, a magyar Corpus Jurisban s a Bibliában s itt rendkivüli emlékezőtehetségének igen nagy hasznát vette. Valódi élő adattár volt; majd minden napra volt egy adata az ország multjából vagy a világtörténelemből, s mikor e vagy ama nevezetes tárgy felett tanácskoztak, rendesen elmondá, ha valami hasonló történt a megfelelő napon. Idézései nemcsak elmések és mulattatók voltak, hanem igen gyakran oktatók is, sőt volt sok oly eset, a midőn az ünnepies komolyság sem hiányzott beszédéből, de rendesen a fesztelenség s kedélyes otthoniasság tevé azokat oly sajátosakká, kedvesekké, kapósakká. Midőn pedig közlakomáknál, politikai ebédeknél kellett áldomást inni, Palóczynál szivesebben látott és hallott vendég alig vala; előadásaiban a természetes könnyüség mindenkor a népies költészet némi zamatával párosult.”

(Vasárnapi Újság – 1854–1860)

Kevés olyan nagyszerű polgára volt a városunknak, mint Palóczy László. Élete, munkássága utat mutathat sokunk számára. Sajnos kevesen ismerik életét, tevékenységét, de hátha ez a cikk is változtat rajta valamelyest.

Idéznék Lévay Józseftől, a Palóczy László 77. születésnapjára írt köszöntőjéből:

,,Távol van tőlem a hizelgő magasztalás, sőt a szónoki ékességek virágait sem keresém, midőn önkényt s majdnem véletlenül egybesereglett polgártársaim üdvözletét tolmácsolom előtted. Azonban nem mondok-e tiszta igazságot, ha azt állitom, hogy midőn e pillanatban magasan tisztelt s tisztelve szeretet személyiségedet ily ragaszkodás és hódolattal övedzzük, egyszersmind hazáért égő szeretetünket s alkotmányos szabadságunk erős óhajtásának kivánjuk némi jelét adni? Igenis, mert a te hosszu életed fáklyája imádott magyar hazánk oltárain lobogott el; ifjuságod lángja, férfikorod ereje s hanyatlott éveid bölcsessége, az ősi szabad intézményeinek örvendő nemzet javára volt szentelve s magad vagy előttünk a honfiui erények ábrázolata.”

(Vasárnapi Újság – Palóczy László (1854–60)

(Folytatjuk)

Források

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9.

Dobrossy István: Miskolc védett síremlékei

Wikipédia – Palóczy László szócikk

epa.oszk.hu.

kozterkep.hu

minap.hu – 1848/49 emlékezete Miskolcon: Palóczy László

Lézerpont szerdák – youtube.com

Palóczy László beszédei és írásai 1848–1849 című könyv

www.gmmuzeum.sk

Vasárnapi Újság (Palóczy László – 1854–1860)