Hírértékű és érzelmes pillanatokkal elmesélt év

2020 volt az az év, amelyben alighanem a magánszféra ábrázolása lett a fotók vezető témája. Ilyen volt a helyzet – a koronavírus-járvány az esztendő jelentős nagyságúként érzékelt részében korlátozta a normális körülmények között együtt tölthető időt. Sok kép készült tehát arról, ami éppen kéznél volt: saját arc, saját otthon, a négy fal közüli kiszabadulás élménye kívánkozott az objektív elé. Aki az előző esztendőt a közösségi média posztjainak tanulmányozásával (is) töltötte, pontosan tudja, miről beszélünk.

Nem hagy érintetlenül

Kevesebb volt ugyanakkor az olyan esemény, amely a hivatásos fotográfusok számára általában lehetőséget kínál a képkészítésre.

Bujdos Tibor szerzői válogatása mégsem hagy hiányérzetet: a fotóriporter a kisebb merítés ellenére 2020-ban is megtalálta az életben azt, ami hírértékű, ami érdekes, egyedi, amihez kellett a szem, az érzék és tudás – jókor lenni jó helyen, megfelelő szöget találni a képhez, hogy megmutasson valamit a felvételek nézőinek úgy, ahogyan azt nélküle nem láttuk volna. Ilyen zsáner például a kölcsönös érdeklődést ábrázoló fotográfia, ahogyan a maki bevonódik a jelenetbe, legalább annyira érdekli őt az operatőr, mint az operatőrt ő. A fészkükből kiesett madarakat tápláló Lehoczky Krisztián nincs rajta a fotón, de könnyű megérteni a mályi madármentők élet értékére és az életre figyelő nagyságát.

A kenyeret dagasztó, elmélyülten összpontosító gyermek arca, az igyekezet, hogy legyen valami kézzel fogható eredmény, önmagában sem hagyja érintetlenül a nézőt, akkor sem, ha nem gondolja hozzá Galamb Alexet. A nehéz sorsból kiemelkedett pék saját életével, tudásával mutat kiutat a gyakran reménytelenségben élőknek – az embersége értelemszerűen a fotó része.

És persze a normális élet pillanatai a Covid-korból: attól, hogy járvány van, a lélek még nem szűnik meg. Nagyon nem. Lennie kell színháznak, istentiszteletnek, kis szabadságnak.