Egy évszázada kölcsönvette tőlük az állam

Különleges értékpapírok birtokában van a miskolci Bársony Gyuláné, kérdés, hogy eszmei értékükön túl érnek-e ma valamit: megpróbálunk utánajárni.

A 15 ezer aranykorona értékű államkölcsön céljára visszatartott pénztári elismervényeket 1920-ban adták ki, és nem olvasható rajtuk, hogy lejárnak-e valaha.

Bársony Gyuláné (született Barna Irma) mutatja, miben találta őket, egy megsárgult kazánhasználati engedélyt tartalmazó kiadványban. Beszélgetésünkkor sok-sok régi levél és fénykép is előkerül egy súlyos köteg 100-as, 1000-es­ címletű pengő kíséretében. Ezek már semmit sem érnek.

Rovátka az ajtófélfán

– A dédmamám, Stefanovics Franciska 1840-ben született, Hejőbábán éltek földes­úr férjével – mutatja a kék krinolinos hölgy képét. – Később megvették Miskolcon a Herman Ottó Múzeum mai, papszeri épületét, és sokáig abban laktak. Egészen az 1878-as nagy árvízig, ami rövid időn belül a második volt; ekkor költöztek el a városból. Bársony Gyuláné meséli, az épület ajtófélfáján a mai napig ott a rovátka 2 méter 20 centin, dédapja, Gönczi Somogyi Károly ezzel jelezte, addig ért a víz. A házat bérbe adták az önkormányzatnak, (papír nem volt róla) sose kapták vissza.

Megismerjük a család történetét is, amiből külön cikk születhetne. Most csak annyit: a dédmama lánya, azaz a nagymama egyedüli gyermek volt, később Mezőnagymihályra ment férjhez. Férjének több malma volt, a mezőnagymihályin kívül Mezőkeresztesen, valamint Diósgyőrben, amit családnevük után Barna-malomként ismertek a helyiek.

Az I. világháború Mezőnagymihályon érte a családot. A háború után „vette kölcsön” (a részletekről picit később) az állam a pénzük egy részét. A nagymama – édesapja halála után – nem nagyon tudta, hogyan kell intézkedni. Várt és várt, hiába, nem láttak viszont a pénzből egy fillért sem. Később jött a II. világháború, majd az államosítások, ahol aztán odalett mindenük. A földek, a házak. A malom fából készült tetőszerkezetét sikerült eladniuk, abból vettek egy házat Miskolcon, Bársony Gyuláné ott lakik ma is. A nagymama, amíg élt, őrizte az iratokat, fényképeket, a régi múlt emlékeit.

Felülbélyegezték a pénzt

A pénztári elismervények történetét már nekünk sikerült kiderítenünk, az ezzel kapcsolatos 1920-as jogszabályt megtaláltuk az interneten. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után a monarchia korábbi pénzei csak azzal váltak érvényessé, ha felülbélyegezték őket, ennek szabályait tartalmazza az említett törvény. Eszerint 1920. március 18-ig minden érintett fizetőeszközt be kellett vinni a kijelölt helyekre, és felül kellett bélyegeztetni. Az eredetileg bevitt bankjegyeknek azonban csak a felét adták vissza, a másik felét pénztári elismervény ellenében államkölcsönként visszatartották. Erről elismervényt adtak – ilyenek vannak Bársony Gyuláné birtokában. Az értékpapírokon rajta van, hogy később állami elismervényekre cserélik, hogy ez miért nem történt meg ebben az esetben, nem tudni.

A jogszabály szerint egyébként az államkölcsön-elismervényeket készpénz gyanánt el kellett fogadni földrészletek vételárának, vételár törlesztő részleteinek fizetésénél. Vagyis volt forgalmi értékük. A történethez az is hozzátartozik, hogy a 20-as évek elejétől kezdve rengeteget romlott a pénz értéke. Az inflációs csúcs 1923 júliusában volt, havi mértéke elérte a 98 százalékot, az új fizetőeszközt, a pengőt 1927-ben vezették be.

Az interneten kutakodva azt is megtudtuk, hogy elvileg 1920 áprilisára ígérték a pénz visszafizetését, de ennek nyomát már nem találtuk. Minden­esetre évi 4 százalékos kamatot ígértek a kölcsönért. (Mire kellett az államnak? Csak feltételezés: a világháború után vesztes hatalomként ebből is fizethették a jóvátételt).

Jogutód-e a mai állam?

Kis Józseftől, a B.-A.-Z. megyei levéltár igazgatójától érdeklődtünk, van-e a régi iratokban nyoma a történteknek, hány embert érinthetett, és vajon volt-e, aki megkapta később a visszatartott összeget. Megtudtuk, értékpapírokkal nem foglalkoznak, legfeljebb csak mintavételi eljárás részeként. Ő maga attól tart, olyannyira régen történt a dolog, hogy már nem lehet vele jogilag mit kezdeni.

– Nehéz megállapítani, hogy nem történt-e meg mégis a kifizetés – mondta.

De vajon igaz-e ez? Lehetne-e ma követelést alapozni az állam felé a 100 éve történtek miatt? Ha nem, miért nem? Miért ne működhetne a jogfolytonosság, mint ahogy működött a rendszerváltás után? Akkor sokakat kártalanítottak, mert elvették vagyonukat a szocializmus időszakában.

Magas rangú pénzügyi szakembert kérdeztünk, aki név nélkül mondta el véleményét. Ő azt mondja, a II. világháború előtt igen sokféle államkötvény volt. A 2000-es évek elején több pert is indítottak az állam ellen emiatt, ő úgy emlékszik, elévülésre hivatkozva utasították el mindahányat. Vagyis legfeljebb képkeretben, a falon tudják hasznosítani az örökösök a papírokat. Az is kérdéses, hogy az esetleges kárpótlásnál mit vennénk figyelembe: mennyit érne ma az akkori összeg. Azt ajánlja viszont, hogy a pénzügyminisztériumban még érdemes utánamenni a dolognak, hátha.

Eddig jutottunk. Jogászok szerint jogtörténetileg volna érdemes levezetni, jár-e kárpótlás. És érdemes lenne a pereket bevállaló ügyvéddel és a pénzügyminisztériummal is beszélni, megpróbáljuk.

És hogy mekkora összeg lehet az örökség? Többféle (teljesen laikus) számításba bocsátkoztunk. Ha – tegyük fel – dollárt vett volna az örökös annak idején a 15 ezer koronából (1 korona 234,8 dollárt ért akkor) az most a kamatokkal, a dollárt visszaváltva, 296,45 forinttal szorozva alig 76 ezer forintot érne. Ha aranyba forgatta volna a pénzt a tulajdonos, akkor teljesen más összeg jönne ki. 15 ezer korona 3 kiló aranyat ért akkor. Az ma kamatok nélkül 45 millió 450 ezer forint 14 karátos aranyat érne, kamatokkal körülbelül 182 millió forintot.

(A borítóképen: Bársony Gyuláné a családi fotókat mutatja)