Állatvilág

2021.01.16. 18:00

Árva kutyákért jótékony

Lainé-Timmer Ágnes tíz éve támogatja a Baráthegyieket, nemrégen őt is megajándékozták.

Forrás: Olvasónk küldte

Céline nevű kutyája halála után kapcsolódott be több éve az állatmentésbe a gesztelyi hölgy, mint ideiglenes befogadó. Több kutyás szervezetnek is segít. A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítványnak pedig rendszeres támogatja pénzadományaival. Tízéves odaadó segítségéért az iskola oklevéllel tüntette ki és egy apró ajándék kulcstartóval is kedveskedett.

– Édesanyámnak egyik szemén nagyon megromlott a látása. Igaz, nála már nem merült föl konkrétan, hogy ilyen kutyát kapjon, mert idős volt és keveset mozdult ki – emlékezett Ágnes. – Viszont ajándékba vettem neki egy könyvet Emma és én címmel, amely Sheila Hocken, egy nottinghami vakvezető kutyaiskola korábban látássérült alapítója és vakvezető labradorának kapcsolatáról szól. Ennek a végén olvastam egy ajánlást a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskoláról.

A vakvezető kutyák képzésének költsége ebenként másfél millió forint.

– Elhatároztam, hogy szeretnék adakozni egy vakvezető kutya kiképzéséhez. Aztán az iskola kérésére állandó támogatójuk lettem, immár tíz éve. Először a Kocsonyafesztiválon a standjuknál találkoztam munkatársaikkal és terápiás kutyáikkal személyesen is. Később pedig egy kolléganőmnek az édesanyja bekapcsolódott a kölyöknevelő programba, így közelebbről is megismerkedtem a Baráthegyi Alapítvány tevékenységével. Meglepődtem, hogy a tízéves jubileum alkalmából nemcsak oklevéllel, de egy kulcstartóval is megleptek postai úton hálából, azért, mert támogatom őket – tudatta beszélgetőtársunk.

Tizennégy védenccel

A civil állatvédőnek nyugdíjba vonulása óta több ideje van, így más feladatokból is kiveszi a részét.

– Szisztematikus pénz­adománnyal egyedül a Baráthegyieket támogatom, de kutyamentéssel segítem a Füzesabony melletti Néra és a Falka Állatvédelmi Egyesület és a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány munkáját is mint ideiglenes befogadó és kutyásposzt-író. Néha licittel, egy-egy ingyen fuvarral vagy virtuális gazdiként szintén próbálok hozzájárulni a napi költségeikhez, és egy civil állatvédő ismerősömet is támogatom. Nemrégen vittem például két kutyust Serényfalváról autóval a Nérához. Egy mamakutya öt babával a Miskolci Állat­egészségügyi Telepről került hozzám, akiket az alagsori helyiségemben szállásoltam el. A piciket nagyon megszerettem, különösen a kis szukákat, akiket egy kicsit tovább fogok istápolni, hogy legyen ideje az egyesületnek megtalálni a legjobb gazdit számukra. Ideiglenes befogadói tevékenységem része az is, hogy állatorvoshoz hordom védenceimet. Az udvaron kiépítettünk két belül is elválasztható kennelt, ahol most két mentett német juhász tartózkodik. A többiek pedig a lakásban laknak. Jelenleg összesen 6 felnőtt és 8 kölyökkutyusról gondoskodom ideiglenesen, és négy saját kutyát tartok – mesélte Lainé-Timmer Ágnes.

(A borítóképen: Lainé-Timmer Ágnes a kutyák között)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában