Környezetbarát

2020.12.13. 18:30

A csomagolás lehet tudatos is

Környezetbarát borítást is választhatunk az ajándékokhoz.

Apagyi Beáta

Forrás: shutterstock

Az ünnepek idején rengeteg egyszer használatos csomagolóanyagot vásárolunk, ami amellett, hogy nem környezetbarát, még kérészéletű is, hiszen pont addig tart, ameddig az ajándékozott egy mozdulattal meg nem semmisíti, és már dobhatjuk is a szemetesbe.

Előző évekből

Lapunk munkatársa, Eszter rendkívül tudatos, ami a környezetvédelmet illeti, számos módon próbál odafigyelni arra, hogy elkerülje az egyszeri műanyagokat, nem kivétel ez alól az ünnepi ajándékozás sem. – Karácsonykor ajándéktáskákat használunk, viszont évek óta ugyanaz a 10-15 darab jár kézről kézre családon belül, így biztosan nem kell új darabokra költenünk. Azokat a tárgyakat, amelyeket mindenképp csomagolni kell, újságpapírral vonom be. Tavaly az Észak-Magyarország napilap korábbi lapszámai is nagy segítségemre voltak, előnyben részesítve azokat az oldalakat, ahol a saját cikkeim szerepeltek. Szívesen dobom még fel a meglepetéseket origamihajtogatással vagy saját kézzel készített rajzzal, de volt olyan alkalom is, amikor szép sálban, kendőben, anyagdarabban kaptak helyet a meglepetések, ami bónusznak számít – mesélt saját praktikáiról Eszter.

Kingáék családjában is bevett szokás az öröklődő ajándéktáskák használata. „Oda szoktam figyelni, hogy óvatosan fejtsem le a csomagolópapírt a tárgyakról, hátha megmentek belőlük valamit a következő alkalomra, viszont néha nagyobb az izgalom, mint a tudatosság. Mikulás idején elmaradt a piros műanyagzacskó, helyette szép mintával ellátott, névre szóló vászonzsákba raktam a gyerekeknek a csemegét.”

(A borítóképen: Az ötletek tárháza kifogyhatatlan)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában