Szent Erzsébet Út Alapítvány

2020.11.21. 15:00

Zarándokút a Zemplénben

Sárospatak és Kassa között száz kilométeren zarándokút vezet Szent Erzsébet lelkiségével.

Detzky Anna

Forrás: SZEÚA

Szent Erzsébet születésének 800 éves jubileuma alkalmából hozták létre 2007-ben a Szent Erzsébet Út Alapítványt egy zarándokút gondozására Sárospatak és Kassa között. Sárospatak Erzsébet szülőhelye, Kassán pedig az ő nevét őrzi a Kárpát-medence legjelentősebb gótikus katedrálisa. A zarándokútvonal állomásokkal és pecsételőhelyekkel ellátva a vörösrózsa-jelzésen halad végig a Zempléni-hegységen keresztül. A nagyközönség számára 2011. június 13-án, pünkösdhétfőn nyitották meg, Szent Erzsébet mottójával: „Tegyétek boldoggá az embereket!”

Öt nap Erzsébettel

– Erzsébet születésének 800 éves évfordulója kapcsán felmerült Sárospatakon, hogy meg kellene erősíteni az ő kultuszát – mondta Pavlics Tamás, a Szent Erzsébet Út Alapítvány elnöke. – A két­ezres évek elején már nagy népszerűségnek örvendtek az európai kulturális utak. 2007 óta létezik maga a jelzett zarándokút, de 2011-től vezetett zarándoklatokat is tartunk az útvonalon. Ezek pünkösdkör indulnak, és általában ötven fő vesz rajtuk részt. Ilyenkor az ösvény öt szakaszán gyaloglunk végig öt nap alatt: Sárospatak és Komlóska, Komlóska és Regéc, Regéc és Telkibánya, Telkibánya és Füzér és végül Füzér és Kassa között.

Sok látogató

A vallási turizmus jelentős számú látogatót vonz a térségbe.

– Sokan saját szervezésben is elindulnak az úton, főleg Miskolc, Nyíregyháza és Eperjes vonzáskörzetéből. Évente 100-150 ember megy végig a Szent Erzsébet Úton, amelyet az átszelt településeken található pecsételőhelyek segítségével tudunk összeszámolni. A szenterzsebetut.hu honlapról letölthető a Szolgáltató Füzet. Ebben felsoroltuk azokat a szállásokat, amelyeket ajánlunk egy többnapos zarándoklat megszervezéséhez. Emellett portálunkon lelki útmutatást is adunk, ami segít, hogy Szent Erzsébet életének momentumaiból bárki személyesen tanulhasson. Zarándokútlevél pedig a sárospataki Szent Erzsébet Házban kapható – tájékoztatott az alapítványi elnök.

Stafétában gyalogolnak

A koronavírus első hulláma miatt az idei csoportos zarándoklat staféta formájában haladt.

– Idén Szent Erzsébet Staféta néven négyen járjuk végig az utat egy kereszt átadásával Kassától Sárospatakig. Így éppen november 19-én 17 órára érünk oda az ünnepi szentmisére a Sárospataki Bazilikába. Korábban az út menti települések hívei számára imaszándéklapokat osztottunk ki, amelyeket az éppen haladó zarándok testvérünk útközben összegyűjt. Ezekre a kérésekre ajánlják majd fel Sárospatakon az Erzsébet-napi szentmisét. A kezdeményezés kapcsán egy Facebook-csoportot is létrehoztunk, ami körül már kialakult egy közösség. Emellett büszkék vagyunk rá, hogy Magyar zarándokutak címmel idén megjelent egy könyv Barna Gábor néprajzkutató tollából. Ebben a Szent Jakab-zarándokút, a Mária-út, a Szent Márton-utak, a Gyöngyök útja azaz a magyar Camino és a Középkori templomok útja mellett a Szent Erzsébet-út is szerepel.

(A borítóképen: Egy korábbi zarándokúton)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában