szarvasbőgési szezon

2020.11.15. 18:30

Sikeres vadászszezon

Szakmai és gazdasági szempontból egyaránt sikeres szarvasbőgési szezont zárt az ÉSZAK­ERDŐ Erdőgazdasági Zrt.

Forrás: ÉSZAKERDŐ

Az utazási korlátozások miatti lemondott érdeklődők pótlására rövid idő állt rendelkezésre, azonban a gazdasági érdekeket figyelembe véve, elsősorban szakmai megfontolások alapján, a társaság az 5 kilogramm alatti trófeasúlyú bikák esetében 30 százalékos kedvezmény bevezetésével igyekezett élénkíteni a hazai bérvadászok érdeklődését – mondta Szentléleki Tibor, az ÉSZAK­ERDŐ Zrt. vadászati osztályvezetője. – Az intézkedés vadgazdálkodási érdeke a gyengébb, kisebb aganccsal rendelkező, fiatalabb bikák kilövése volt. A szarvasbőgés a térségben a megszokott időben, szeptember 10–12. között jól indult, sok helyen intenzív volt, a kedvezőtlenül száraz időjárás ellenére. Azt követően viszont inkább a rapszodikusság jellemezte, így összességében gyengének mondható az idei bőgés. Mindezek tükrében a társaság az elejtett bikák számában és minőségében is eredményesnek ítéli a szezont, annak ellenére, hogy a lődíjkedvezmény hatására sok gyenge, alacsony trófea súlyú egyed is terítékre került.

119

– Az elejtett szarvasbikák száma jócskán meghaladta a szokásosnak mondható százas nagyságrendet: összesen 119 bikát ejtettek el az erdőgazdaság 8 vadászterületén. Az átlag súly 5,09 kg lett. Ez ugyan elmarad a tavalyitól, de a kisebb trófea súlyú (5 kg alatti) bikák megnövekedett számát figyelembe véve átlagon felülinek minősül. Azt, hogy az idei egy jó agancsfelrakási év, mi sem bizonyítja jobban, hogy az átlagosnál több, 8-9 kg-ot meghaladó aganccsal rendelkező bika is puskavégre került. A szezon legnagyobb bikája – szinte már hagyományosan – az ÉSZAKERDŐ Zrt. Szin-Szelcepusztai vadászterületéről került ki. Az aranyérmes trófea bírálati súlya 10,87 kg, minősítése 210,16 IP pont. Ezen a vadászterületen több kiváló bika is terítékre került a visszajáró, hazai törzsvendégkörnek köszönhetően. Kiemelkedett még a Bükki vadászterületen gazdálkodó Délbükki Erdészeti Igazgatóság, ahol idén 9 kg feletti bikának örülhetett vadász és vadgazda egyaránt. Örvendetes továbbá, hogy a megyei trófeabíráló bizottság mindössze 2 trófeát minősített úgynevezett hibás elejtésnek. Az elengedhetetlen vadászszerencsén túl mindez nem sikerült volna társaságunk szakszemélyzetének sokszor áldozatos munkája, illetve a vendégvadászok nélkül. Ezúton is köszönet illeti őket ezért – értékelt Szentléleki Tibor.

(A borítóképen: Egy szép trófea a sok közül)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában