nyugdíjas­szervezetek

2020.11.22. 14:30

Másképp díjazzák a legaktívabb időseket

November végéig terjeszthetik fel kitüntetésre legkiválóbb tagjaikat a nyugdíjas­szervezetek.

Detzky Anna

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSz) idén is kitünteti tagszervezetei legjobb aktivistáit, közösségeit, akik fontos, széles körű munkát végeznek szenior kortársaik érdekében. A díjazottakat személyesen ünnepség keretében szokták megjutalmazni év végén. A NYOSz portáljának beszámolója szerint ez idén a koronavírus-járvány miatt elmarad. Viszont az elismerésre a szövetség más úton szeretne módot találni. Akár úgy, hogy a helyi rendezvényeken kapják meg kitüntetéseiket az érintettek, vagy pedig a vírushelyzetet követő első nagyobb országos programon.

A kitüntetendőket a megyei tagszervezetek elnökségei, elnökei, vagy az ahhoz tartozó nyugdíjasközösségek vezetői, illetve a NYOSz küldöttgyűlésének a tagja jelölhetik meg hónap végéig. A jelölt legalább öt-tíz évi kimagasló, eredményes, nyugdíjasközösségi munkát végző személy vagy csoport lehet. A javaslatokat adatokkal, indoklással és a javasolt személy vagy csoport rövid bemutatásával, méltatásával kell beküldeni november 30-ig, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének címére, a Budapest, Szövetség u. 9-be postai úton, vagy a [email protected] e-mail-címre elektronikusan. A díjak odaítéléséről a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöksége dönt a határidőt követő ülésén.

Elmarad az ünnepség

Megyénk tagszervezete a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége (NYÉSz), amelynek vezetőségi tagjait – Teszárovics Miklós elnök elmondása alapján – már többször kitüntették a korábbi években. A NYÉSz átvette ezt a kedves szokást, és házon belül is díjazzák azt az öt-öt főt, akiknek leginkább hálásak munkájukért az adott évben, bár a 2020 valószínűleg ilyen szempontból is csendesebben, ünneplés nélkül zárul.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában