jótékonyság

2020.10.07. 15:30

Egyetemek Harca az Éhezés Ellen

Az élelmezési világnap alkalmából ismét élelmiszert gyűjtenek Miskolcon is a rászorulók részére.

Apagyi Beáta

A Magyar Vöröskereszt, a Miskolci Egyetem UFWH – Universities Fighting World Hunger – csoportjával karöltve idén is megszervezi a tartós élelmiszerek gyűjtését a felsőoktatási intézményben, az összegyűlt adománnyal a rászorulókat szeretnék támogatni.

Várják a felajánlásokat

Az egyetem hallgatóiból, tanáraiból álló közösség 2013-ban csatlakozott az Egyetemek Harca az Éhezés Ellen nemzetközi mozgalomhoz, azóta minden évben kétszer hirdetik meg a felhívásukat. Az idén 15. alkalommal, október 16–20-ig várják a felajánlásokat.

Gyűjtőpontok

Az egyetem és a humanitárius szervezet gyűjtőpontokat helyez el a campus főbejáratánál, a rácsos büfé bejárata előtt, valamint az avasi lakótelep alatti Tescóban, ahol bárki hozzájárulhat a kezdeményezéshez.

A szervezők kérik, hogy a felajánlott tartós élelmiszerek szavatossági ideje legalább három hónap legyen. Szükségük lenne többek között lisztre, cukorra, száraztésztára, olajra, konzervekre, amit a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete juttat el a rászorulókhoz.

Az esemény főszervezője, Dennis Engel szerint a gyűjtésnek több célja is van. Az első és legfontosabb, hogy segítsék a nélkülözőket, azon túl pedig, hogy a fiatalabb generációt érzékenyítsék a hátrányos helyzetben élők iránt. A koronavírus-járvány előző, tavaszi hulláma alatt jelentősen megnőtt a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetéhez beérkező segélykérelmek száma.

Nincsenek tartalékaik

A tapasztalat azt mutatja, fel kell készülnünk: amikor a hullám tetőzik, hasonló mértékben tudjunk segítséget nyújtani tartósélelmiszer-csomag formájában a családok számára, amelyeknek nincsenek sem anyagi, sem élelmiszer-tartalékaik – fejti ki a főszervező az esemény sajtóközleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában