Az Állatok Világnapja

2020.10.03. 10:00

Boldoggá teszik az embert

A szibériai tigris és a kárpáti hiúz etetése is látható lesz az állatok világnapján.

Detzky Anna

20200509 Miskolc fotó: Bujdos Tibor BT Észak-Magyarország Újra kinyilt a vadaspark. Kenguru

Forrás: ÉM

Minden évben október 4-én, Assisi Szent Ferenc emléknapján ünnepelik az állatok világnapját a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban, ahol a szent szobra is megtekinthető. A legenda szerint a ferences rend alapítója értette az állatok nyelvét, és még a vadak is megszelídültek a közelében. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az állatokkal való együttélés fontosságára és arra, hogyan teszik boldogabbá az embert.

– Olyan programokat terveztünk, amelyeket időjárástól függetlenül is meg tudunk tartani – mondta Darvas Katalin zoopedagógus. – A Tanyaházban 10.30 és 11.30 között az érdeklődők megtanulhatják a kecskefejést, 11.30-tól pedig a lóápolással ismerkedhetnek meg. Ha esne az eső, bár kisebb körben, de ugyanúgy elvégezzük a tanyasi munkákat. Az oktatótermi programunkat pedig eleve zárt térbe tettük. 14 és 15 óra között különleges hüllőkkel és ízeltlábúakkal találkozhatnak itt testközelből az érdeklődők. Lesz kígyósimogató, és bemutatjuk, hogyan táplálkozik a kaméleon.

A kenguru jól van

A háziállatok jólléte mellett fontos a vadon élő fajok védelme is. A már hagyományos látványetetések során veszélyeztetett ragadozókról is számos érdekességet tudhatnak meg a látogatók.

– Most szombaton elsősorban a gyermekes családokat várjuk az állatkertbe, ahol a legveszélyesebb állatok etetését is megmutatjuk. A korábban kiszökött Bennett-kenguru egyelőre még nem csatlakozhat a társaihoz, mert megfigyelés alatt tartjuk. Úgyhogy ő egy darabig még nem tekinthető meg. Viszont nem mindennapos, hogy a szibériai tigris és a hiúzok etetését is nyilvánossá tesszük. Természetesen velük még a gondozók sem tartózkodhatnak egy térben – tájékoztatott az állatkert munkatársa.

(A borítóképen: Előkerült az egyik kis szökevény)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában