Rocknagypapák a színpadon

Mick Jagger, Paul McCartney vagy Ian Anderson, csak néhány nagy név, akik 70 felett is végignyomják a többórás koncerteket, és még ma is telt ház mellett játszanak. A közönség nem csak idősekből áll, sőt egyre több a fiatal, sokan unokáik lehetnének. Így van ez Magyarországon és megyénkben is, sok korosabb zenész látható a színpadokon.

Teljes hőfokon

Völgyi Béla Tibor hatvanas, egy generációval fiatalabb az említett zenészeknél.

– Jól nyomják, jól néznek ki. Én is igyekszem: másfél-két órán át teljes hőfokon élek a színpadon. Azt hiszem, ha nem zenélhetnék, azonnal megöregednék – mondja a jellegzetesen rocker külsejű, hosszú szakállú fuvolás-énekes, akinek neve újságíróként is ismert. Jelenleg (legalábbis a vírus előtti időkben) a Mini-számokat feldolgozó Mini Art-űr zenekarban és a VB-Top formációban játszik, különböző klubokban lép, lépnek fel. Kérdezzük, pontosan hány zenekara volt a pályája során, de nem tud válaszolni, mint mondja, annyiféle zenei stílus érdekelte, ezekhez mind kellett valamiféle formáció. A dzsessz, rock, hard rock áll hozzá a legközelebb.

Már az óvodában is a rock

– Már az óvodában is a rock érdekelt – meséli. Édesapja az akkori borsodi rádió zenei szerkesztője volt, és gyakran magával vitte a lillafüredi stúdióba, egyébként is mindig zenét hallgattak. Hegedülni is tanult, de amikor a tanára azt mondta a papának, hogy Bécó hegedülése két embernek szenvedés, a tanárának és magának a gyereknek, akkor abbahagyta.

Felsőben már egyformán érdekelte a Beatles és a Rolling Stones, aztán meg ő maga is zenélni kezdett, és ezt tette egész életében.

– Ebből éltem és jól, jobban el tudtam tartani a családomat, mint az apám a sok diplomájával – mondja.

Büszkék rá

Meséli, lányai Mexikóban élnek, és nagyon büszkék rá. Odakint is szerveztek neki nemrégiben koncertet, hatalmas sikert aratott. Soha nem mondta senki, hogy idős lenne a (rock)zenéléshez.

Andervald György gitáros már rocknagypapának is mondhatja magát, első unokája húsz hónapos, és már úton van a második. Gyuri az Excelsior zenekar tagja, a formáció 1986 óta létezik, azaz több mint harminc éve. Évente van néhány buli, talán az idén is felléphetnek, a vírushelyzettől függ.

– Amíg igény van a zenénkre, játszunk – mondja. Megtudjuk, nagyon sok fiatal jár a koncertekre, sokan igénylik és szeretik a rockzenét. Van rajongó, akit a szülőktől „örököltek meg”, de vannak, akik véletlenül térnek be a koncertjeikre, de megtetszik nekik, ott ragadnak, és jönnek máskor is.

Gyuri 50 és 60 között van, korábban vállalkozóként dolgozott, a szabadidejében zenélt, ma már rokkantnyugdíjas. A mai napig gyakorol, de bevallja, mankóval jár, néha zsibbad az ujja a betegsége miatt. Ennek ellenére, ha zenélni kezd, erről csaknem megfeledkezik.

– Belső késztetésre gyűröm 1977 óta. Nagy idő, de ez egy életforma, hivatás, nem lehet abbahagyni – árulja el.

(A borítóképen: Völgyi Béla Tibor és Andervald György)