Apák napja

2019.06.21. 13:30

„Felelős vagy érte, mint a kis herceg a rókájáért”

Apának lenni a legintenzívebb érzelmi hullámvasút, vallja Halmai Zsolt kétszeres apuka.

Bájer Máté

Babály Attila és gyermeke

Forrás: Babály Attila fotója

Arra kerestük a választ, hogy hétköznapi apukák számára mit jelent a szülői szerep, milyen feladatok elé állította őket az apaság.

„Apának lenni öröm, ezt talán mondanom sem kell. Lassan kétéves a kisfiam, és az, hogy látom felcseperedni, leírhatatlan. Napról napra ügyesebb, okosabb lesz, és nagyon ragaszkodó. Amikor a munkából hazajövet fáradtan belépek az ajtón, és a szobából már szalad is hozzám, akkor minden bánatom elmúlik és újratöltődnek a lemerült elemeim” – mondja Babály Attila. A gyakorló apuka mosolyogva emlékszik vissza az első időszakra:

„Mikor megszületett, alig mertem megfogni. Csak a feje látszódott ki a pólyából, de már akkor is beszéltem hozzá. Mikor megtudtam, hogy apa leszek, akkor még nem fogtam fel, hogy mit is jelent ez a szerep. Egy életen keresztül összeköt ez a kapcsolat, és felelős vagy érte, mint a kis herceg a rókájáért.”

Attila úgy véli, hogy a kihívások természetes velejárói az apaságnak, hiszen ha tízszer ébred fel éjszakánként a kicsi, akkor annyiszor kell felkelni hozzá. Persze egy gondos apuka hamar ráhangolódik arra, mit szeretne a gyereke:

„Mára azért elég jól megismertük egymást, de még mindig van, hogy nem tudja elmondani, mi fáj, és erre nehéz rájönni. Vajon éhes? Netalán álmos? Vagy csak szimplán hétfő van? A feleségemmel – főleg, amikor a pici fázik, éhes, szomjas, álmos, hétfő van – sok cikket és fórumot olvastam, hogy a lehető legfelkészültebb legyek.”

Érzelmi hullámvasút

„Amikor megtudtam, hogy apa leszek, érdekes módon nyugalmat és örömet éreztem. Utána volt, hogy leültem és arra gondoltam, hogyan fogjuk ezt megoldani 23 éves fejjel. Végül arra jutottam, hogy hajlandó vagyok bármit feláldozni ezért. És persze ott az apuka első feladata, hogy tartsa a lelket az érzelmileg instabil feleségben” – nevet Halmai Zsolt, aki két kislány apukája, majd hozzáteszi: „apának lenni a legintenzívebb érzelmi hullámvasút, olyan örömforrás ami feledtet minden nehézséget és lemondást.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában