Frizbi

2022.03.23. 18:57

Elrajtolt az ultimate frizbi NB I

Címkék#Frizbi

Március 19-én, szombaton megkezdődtek az ultimate frizbi első osztályú küzdelmei, az októberig tartó szezonban körmérkőzéseken mérik össze tudásukat a csapatok.

A Magyar Repülő Korong Szövetség tájékoztatása szerint idén már nyolc felnőtt – négy fővárosi és négy vidéki – egyesület indul a bajnokságban.


A szövetség idén próbajelleggel meghirdette a „kispályás” ultimate 4s liga frizbi bajnokságot is. Így egész Európában Magyarországon próbálhatják ki először bajnoki rendszerben az „olimpiai szakágat” a felnőtt csapatok. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ugyanis – a tájékoztatás szerint – azt kérte a játékokon való szereplés érdekében a sportági világszövetségtől (WFDF), hogy a frizbicsapatot alkotó játékosok számát csökkentse. A döntés értelmében 25x75 méteres pályán négytagú együttesek játszanak 2x18 percet. Csapatonként két férfi és két nő van egyszerre pályán.


A közlemény kitért rá: valószínűleg ez az új szakág debütálhat a 2028-as Los Angeles-i olimpiai játékokon, így kiemelt jelentőségű, hogy Magyarországon már idén versenyhelyzetben tanulhatják az új szakág elemeit a sportolók. Ebben a bajnokságban hat egyesület négy fordulóban csap össze, valamennyire ingyenes a belépés a nézőknek.

Borítókép: illusztráció; Takács Luca Ágnes (b), a magyar és Sarah Schromová, a szlovák csapat játékosa a 4 Nemzet Kupa elnevezésű meghívásos ultimate frizbiverseny döntőjében a győri Olimpiai Sportparkban 2021. augusztus 22-én (MTI/Krizsán Csaba)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában