Emlékek őrzője

2023.06.19. 13:30

Bélyegkiadással is ünnepli két jeles évfordulóját a Magyar Nemzeti Levéltár

A Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kiadásával ünnepli a Magyar Nemzeti Levéltárat alapításának 300. és a budai Várba költözésének 100. évfordulója alkalmából – írja az MTI.

MW

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója, Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. alelnöke és Láng Géza Károly nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyért felelős helyettes államtitkár a levéltár 300/100 emlékév alkalmi bélyegsorának ünnepélyes forgalomba bocsátásán 2023. június 19-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója az intézményben tartott bemutatón kiemelte: az emlékbélyeg két kerek évfordulót örökít meg, az intézmény 1723-as alapítását és a budai Várba költözés 100. évfordulóját.

Láng Géza Károly, nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyért felelős helyettes államtitkár kifejtette: „A két címletben kibocsájtott bélyeggel a Magyar Posta a Levéltár történetének két meghatározó momentumát idézi fel, tisztelegve ezzel a történelmi és kulturális jelentőség előtt”. Hozzátette:

Hiszem, hogy a bélyeg forgalomba hozatala hozzájárul ahhoz, hogy ráirányuljon a figyelem az egyik legjelentősebb kulturális memóriaintézményünkre

– fűzte hozzá.

A Magyar Nemzeti Levéltár 300/100 emlékév alkalmi bélyegsora az alkalmi bélyegblokk kibocsátásán 2023. június 19-én
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. alelnöke kiemelte: a Magyar Posta számára nagy megtiszteltetés és kihívás volt, hogy emléket állíthat az „emlékek őrzőjének”, a Magyar Nemzeti Levéltárnak. „A Magyar Posta egyfajta missziójának tekinti, hogy kihasználva a bélyeg adta határtalan lehetőségeket, a magyar történelem és kultúra jelentős eseményeit, személyiségeit – mint nemzeti értékeket – közvetítse a jelen kor emberének. Kihívás pedig abban az értelemben, hogy hogyan lehet méltóképpen megjeleníteni ezen a parányi felületen, hogy III. Károly magyar király idén 300 éve szentesítette törvényét, amely szerint a magyar államiság kulcsfontosságú dokumentumait a Levéltárnak kell őriznie” – tette hozzá.

Az alelnök elmondta, hogy a két címletből álló alkalmi bélyegpár 525 forint névértékű bélyegén az Országos Levéltár létrehozásáról rendelkező 1723. évi XLV. törvénycikk szövege látható, a 715 Ft névértékű másik bélyegen pedig az Országos Levéltár épülete jelenik meg. A két címletet az intézmény felállítását szorgalmazó Batthyány Lajos nádor pecsétnyomójának viaszlenyomata kapcsolja össze. Az alkalmi boríték előoldalán Dudits Andor festőművész bejárati falfestménye látható, amely a levéltári palotát tervező és kivitelezését vezető Pecz Samu építészt ábrázolja az épület makettjével. Az elsőnapi bélyegzésű alkalmi borítékon található bélyegző lenyomatán a Magyar Nemzeti Levéltár logója szerepel.

A két címletből álló bélyegsor Benedek Imre grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készült húszezer példányban, és a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, valamint a posta webshopjában vásárolható meg.

Az ország levéltárának létrehozását először 1701-ben Esterházy Pál nádor kezdeményezte, és végül az országgyűlés 1723-ban Pozsonyban, az ország házában állíttatta fel az intézményt, amely ténylegesen 1756-ban kezdte meg működését. A Magyar Nemzeti Levéltárnak otthont adó épület létrehozás Csánki Dezső főigazgató tevékenységéhez kötődik. Az építkezés 1913 októberében indult meg, levéltári célokra 1923-ban adták át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!