múltunk

2021.08.15. 09:00

Hamarosan befejeződik a dombói vár régészeti feltárása

Augusztus közepéig tart a dombói vár régészeti feltárása, melyen szegedi és pécsi régész hallgatók, dombóvári diákok, valamint az ország különböző részeiről érkező régészek és önkéntesesek vesznek részt – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH).

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Dombóvár határában, a Kapos folyó déli partján találhatók a Dombai család egykori rezidenciájának a maradványai, ahol a város önkormányzatának a felkérésére Berta Adrián, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Régészeti Intézetének tudományos segédmunkatársa vezetésével idén is folytatódik a szisztematikus régészeti kutatás. A júliusban megkezdett terepi munkálatok előreláthatóan augusztus közepéig tartanak.

A vár alaprajzát és főbb építési periódusait az előző évek ásatási munkálatain már sikerült nagy vonalakban rekonstruálni. A Kapos menti erősség a 14. század legvégén vagy a 15. század elején épült, első nagyobb átépítésére a Zsigmond-kor végén kerülhetett sor. Ezt követően a déli épületszárny keleti falára építettek egy pilléreken nyugvó erkélyt, amelynek a nyomai a korábban említett pilléren még ma is megfigyelhetők. Végezetül egy reneszánsz átépítés történt feltehetően az 1520-as években.

Az eddigi feltárásokon előkerült faragott kövek és a rendelkezésre álló írott források alapján a vár építészeti részleteit jelentős reneszánsz díszítőelemekkel is gazdagon ellátták. A Dombai család vára a 16. század elejére egy mintegy 50-szer 32 méter alapterületű erősség lett. A török hadak a 16. században elfoglalták a várat. Ebből a korszakból fennmaradtak írott adatok bizonyos, elsősorban védelmi célú építkezésekről, amelyek közül egy sánc részletét az előző év folyamán sikerült is megtalálni. A várat a bécsi Udvari Haditanács 1702-ben leromboltatta.

A területen elkezdődött a déli épületszárny keleti oldalának a szisztematikus feltárása is. Ezek összesen 800 négyzetmétert tettek ki, azonban a megnyitott felületeken a feltárási folyamat még különböző szakaszokban tart.

Az idei tervek között többek között az északi épületszárny és az úgynevezett nyugati belső torony, valamint a déli épületszárny korábbi években megkezdett részleges feltárásának a befejezése, valamint az előző év folyamán felfedezett, előzetesen a török hódoltság korára keltezett sánc feltárásának a folytatása is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában