Krimi

2024.03.01. 12:05

Atyaég! Porcukor helyett tisztítószert kaptak a tízóraihoz az ovisok

Nagy volt az ijedtség a pilisborosjenői Mesevölgy óvodában. Több kisgyerek fájlalta reggeli után a hasát, egyikük erősen hányt.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Lordn

A Bors információi szerint több kisgyerek is rosszul lett szerdán délelőtt a pilisborosjenői Mesevölgy óvodában, miután tévedésből tisztítószer került a reggelijükbe porcukor helyett. A lapnak egy szülő elmondta: az óvodánál mentőautót és rendőröket is láttak, úgy tudják, több gyermek kórházba került.

Feltehetően tálaláskor történhetett a fatális tévedés, összekeverték a porcukros zacskót a tisztítószeressel. A reggeli után nem sokkal több kisgyerek is fájlalta a hasát, állítólag egyikük olyan erősen hányt, hogy jobbnak látták kihívni a mentőket. 

A szülők nehezményezik, hogy nem időben kaptak tájékoztatást és nem megfelelően. Egyikük eljuttatta szerkesztőségünkbe azt a levelet, amivel végül egymást is tájékoztatták a történtekről, miután az intézményvezető az egyik szülő nyomatékos kérésére írásban adott felvilágosítást a történtekről.

Ebben azt írja:

„...ma reggel a Mindszenty utcai épületben a reggelinél sajnálatos incidens történt. A gyerekek reggelijébe oda nem illő anyag került.”

Az óvodavezető tájékoztatása szerint a tévedés öt gyermeket érintett.

„Az óvodapedagógusok hamar észrevették a problémát és azonnal megtették a szükséges intézkedéseket. A gyermekek orvosi ellátásban részesültek, szüleiket értesítettük. A gyermekek állapotáról a későbbiekben tájékoztatjuk Önöket”

– írta az intézményvezető. Hozzátette: kivizsgálják az esetet, a hibázókat felelősségre vonják.

A Mesevölgy Óvodát fenntartó helyi önkormányzat egy munkatársa a részleteket ismertetve elmondta:

– Azért kerülhetett a tisztítószer az ovisok reggelijébe, mert az intézmény épületét bővítik. Az október óta húzódó átadás garanciális munkálatai a konyhát, valamint több tárolót is érintenek. Így fordulhatott elő, hogy valaki porcukornak hitte a tisztítószert. 

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa, Kaszap Réka a következőket mondta:

A helyszínről senkit nem kellett kórházba szállítani.

Az aggódó szülők később elővigyázatosságból, már otthonról vittek kórházba öt gyermeket, akiket megfigyelésre éjszakára bent tartottak, de pénteken hazamehettek. Péntek reggel Pilisborosjenőn az óvoda egyik munkatársa arról számolt be a Borsnak, hogy a kicsik mókának élték meg a kórházi megfigyelést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!