Felháborító

2023.12.04. 12:55

A zebrán ütöttek el egy gyereket Esztergomban, a gázoló továbbhajtott (videó)

Még ha fel is áll az ütközés után a sértett, akkor is fontos, hogy a sofőr ne hajtson el a helyszínről anélkül, hogy meggyőződne arról, nincs-e szüksége segítségre!

Forrás: Facebook

A vádirat szerint az elkövető 2022. február 4-én este vezette a személygépkocsit Esztergom lakott területén, amikor a kijelölt gyalogos átkelőhelyhez érkezett. Mindeközben a zebrához ért kiskorú sértett, aki  a járdáról, körültekintés nélkül,  a személygépkocsi haladási sebességéhez tartozó intenzív lassító féktávolság határán az úttestre lépett - írja a kemma.hu.

Dr. Horváth Sándortól, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtószóvivőjétől megtudtuk, hogy a sofőr vészfékezést alkalmazott, azonban 21-23 kilométer/óra közötti sebességgel, a személygépkocsi jobb oldali részével sértett bal oldalának ütközött. A sértett a jármű motorháztetejére esett, majd onnan az úttestre zuhant.

A sofőr észlelte az ütközést, azonban anélkül, hogy meggyőződött volna arról, miszerint a balesetben a sértett megsérült-e, illetve az életét, testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e, mindössze kilenc másodperc helyszínen tartózkodás követően elhajtott a baleset helyszínéről.  

A gyalogos a balesetben nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.  Az ügyészség indítványára az Esztergomi Járásbíróság a sofőrrel szemben tárgyalás mellőzésével meghozott jogerős büntetővégzésben 300 ezer forint pénzbüntetést szabott ki.

A cselekményről készített videó megtekinthető a Magyarország Ügyészsége Facebook-oldalon, vagy erre a linkre kattintva nézhető meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!