Diplomácia

2023.11.24. 12:59

Magyar vállalat építi újjá a hegyi-karabahi Soltanlit, letették az alapkövet (videó)

Letették az alapkövét az Azerbajdzsán által ősszel visszafoglalt Hegyi-Karabahban lévő Soltanli újjáépítésének. A települést magyar vállalat építi újjá, amelynek nyomán öt-hatezer ember térhet majd vissza Soltanlibe – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

Fotó: MARTON_KIRALY

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy a magyar kormány azonnal világossá tette, hogy készen áll részt venni az érintett régió újjáépítésében, és a falu felé tartva is jól látható volt, hogy nagy munka vár a felekre ezen a téren.   

Emlékeztetett a Baku és Budapest között létrejött megegyezésre, amelynek értelmében magyar cégek építhetik újjá Soltanlit, és erre végül a KÉSZ Csoport szerződött, amely készen áll megkezdeni a munkát, amint lehetséges.   

Aláhúzta: 

lakóházakat, közösségi épületeket, kórházakat, iskolákat, óvodákat és sportlétesítményeket építenek újjá.  

Leszögezte, hogy a településen élők nem önszántukból hagyták hátra a lakóhelyüket, de most lehetővé fog válni öt-hatezer ember visszatérése.   

„Habár túl hosszú idő után, de a történelem visszaadja önöknek, amit elvett” – fogalmazott.   

„Ez az alapkőletételi ceremónia az első lépés a teljes körű újjáépítés felé, s ez újabb jele a Magyarország és Azerbajdzsán közötti igaz barátságnak is” – tette hozzá.   

Szijjártó Péter, aki első európai uniós külügyminiszterként látogatott a régióba, arról számolt be, hogy kívánatos lenne a hegyi-karabahi konfliktust végleg lezáró békeszerződés minél hamarabbi aláírása.   

Mi, magyarok, békeszerető emberek vagyunk, és tudjuk, hogy önök is mind azok. Hiszünk benne, hogy a régió minden lakójának joga van békében élni a következő években, évtizedekben és évszázadokban

– mondta.   

A miniszter elmondta, hogy Magyarország már tizenhárom éve dolgozik a valódi stratégiai partnerség kiépítésén a fontos barátnak és szövetségesnek tekintett Azerbajdzsánnal.

Ez a barátság nem földgázbarátság

– szögezte le.

Amikor tizenhárom évvel ezelőtt először itt jártunk a miniszterelnökkel, bírálatok és támadások kereszttüzébe kerültünk az európai partnereink részéről, hogy mégis miért jövünk Azerbajdzsánba

– idézte fel.

„A bennünket akkor támadó és kritizáló európai és más nyugati politikusok ezzel szemben ma mindent megtesznek egy közös fényképért az azeri elnökkel, hogy földgázhoz jussanak” – jelentette ki.   

„A Magyarország és Azerbajdzsán közötti barátság igazi barátság (...) Mi mindig kiálltunk Azerbadjzsán mellett az ország szuverenitását és területi egységét illetően is” – tette hozzá.

Sahib Babajev azeri munkaügyi miniszter köszönetet mondott Magyarországnak és a KÉSZ Csoportnak a részvételért, és közölte, hogy az újjáépítés nyomán jobb életkörülmények várnak a visszatelepülőkre.

Beszédében méltatta az azeri-magyar együttműködést, a kialakított stratégiai partnerséget, amelynek alapját szavai szerint a két ország vezetői fektették le. Kifejtette, hogy

a hegyi-karabahi projekt nyomán új dimenzióba lép most a kétoldalú együttműködés, de emellett minden téren fejlődnek a kapcsolatok, például a gazdaság és a kereskedelem vonatkozásában is, illetve kulturális és társadalmi szinten is.

 

„Karabah - terepszemle” – írta a közösségi oldalán közzé tett videóban Szijjártó Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!