WIPO közgyűlés

2023.07.06. 16:27

Szijjártó: hazánk a világ élvonalában van a high-tech iparágak tekintetében (videó)

Óriási lehetőségként, és nem fenyegetésként vagy kockázatként kell tekinteni a Kelet és Nyugat közötti együttműködésre, amelyből mindkét fél sokat profitálhat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Genfben.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) közgyűlésén Genfben 2023. július 6-án

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint

a tárcavezető a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) közgyűlésén mindenekelőtt az utóbbi pár év rendkívüli nehézségeit taglalta, aláhúzva, hogy rövid időn belül kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, először a koronavírus-járvány, majd az ukrajnai háború kitörése miatt

– írja az MTI.

Felszólalásában kitért a szélsebes technológiai fejlődésre, és rámutatott, hogy a nagy átalakulás közben a verseny felerősödött, ugyanakkor kiegyensúlyozottabbá is vált Kelet és Nyugat között.

Kiemelte, hogy a jelenlegi súlyos geopolitikai kihívások, a nemzetközi gazdaság átpolitizálódása sajnos a világ ismételt blokkosodásával jár, amit Magyarország komoly fenyegetésnek és a lehető legrosszabb hírnek tekint.

Ezért a konnektivitás, az észszerű kelet-nyugati munkamegosztás mellett érvelt, ami véleménye szerint egyértelműen kölcsönös előnyös.

„Népeink érdeke nem a blokkosodás, nem az ellenségeskedés, hanem a civilizált együttműködés Kelet és Nyugat között” – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy hazánk kiváló példa erre, ugyanis Magyarország fontos találkozási pontjává vált a keleti és a nyugati beruházásoknak, amelyek főleg a leginnovatívabb és legfejlettebb technológiájú ágazatban, a világgazdaság jövőjét meghatározó elektromos autóiparban jönnek létre sorban.

Mi, magyarok sokat profitálunk abból, hogy ezen új, csúcstechnológiás és innovatív iparág európai központjává váltunk

– fogalmazott.

Majd ismertette a WIPO közelmúltbeli értékelését, miszerint Magyarország globálisan az ötödik helyen áll a high-tech termelésben, az exportban pedig a tizedik helyen, miközben lakosságszámában csak 95. a világon.

A mérnöki, illetve információs és kommunikációs technológiai (ICT) szakokra jelentkező diákok száma egy év alatt 34 százalékkal nőtt, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó mérnökök száma a kétszeresére, míg a termékinnovációról beszámoló kis- és középvállalkozások száma 73 százalékkal emelkedett – tudatta.

A miniszter végül kiemelte, hogy kicsi, tengerparttal vagy jelentős energiahordozókkal nem rendelkező államként ez a legjobb út, amit követni lehet.

„Ha valamely ország a kelet-nyugati együttműködésre nagy lehetőségként tekint, nem fenyegetésként, nem kockázatként, abból sokat lehet profitálni” – fogalmazott.

„Reméljük, hogy a következő időszak a konnektivitásról fog szólni, nem a világ blokkosodásáról” – tette hozzá.

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában