Segítség a bajban

2023.01.09. 09:43

A kormány boltonként akár hárommillió forint támogatást is adhat a hentesüzleteknek

Az összesen 4,5 milliárd forintnyi forrásra az év elején pályázhatnak az érintettek. A kis hentesüzletek létrehozhatnak rövid ellátási láncokat, hozzájárulhatnak az élelmezésbiztonság megvalósulásához, fenntartásához és emellett munkát is biztosítanak az ott élőknek.

Illusztráció

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

A kormány 4,5 milliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket – jelentette be hétfői közleményében Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy 

az orosz–ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók következtében kialakult energiaválság, valamint a nehéz gazdasági viszonyok ellenére a kormány továbbra is elkötelezett a magyar vidék és a kistelepülések támogatása mellett.

Az agrártárca tisztában van a kiskereskedelmet sújtó nehézségekkel, legyen szó akár az energiaköltségek vagy a szankciós infláció hatásairól. A minisztérium éppen ezért folyamatosan vizsgálja azokat a lehetőségeket, amelyek segítséget nyújthatnak az ágazat szereplőinek – tette hozzá a miniszter.

Nagy István kitért arra is, hogy az alapvető szolgáltatások mennyiségileg és minőségileg magasabb színvonalú hozzáférhetővé tétele nagyban növeli a kistelepülések népességmegtartó erejét. Ezek között is fontos szerepet játszik az élelmiszerekhez való hozzáférés. Ennek biztosítását szolgálja a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek támogatása, amelynek segítségével sikerülhet megőrizni ezeket az üzleteket a jelenlegi gazdasági kihívások mellett is – adta hírül az MTI. 

Az összesen 4,5 milliárd forintnyi forrásra az év elején pályázhatnak az érintettek. A tárca tervei szerint több mint ezer hentesüzlet részesülhet a boltonként akár 3 millió forint támogatásban

 – hangsúlyozta Nagy István.

A miniszter kifejtette, a kis hentesüzletek létrehozhatnak rövid ellátási láncokat, hozzájárulhatnak az élelmezésbiztonság megvalósulásához, fenntartásához és emellett munkát is biztosítanak az ott élőknek. 

„Ezek a kereskedelmi egységek biztosítják hazánk tradicionális, változatos, térségi ízvilágának és konyhaművészetének fennmaradását is. Egyszersmind ezen üzletek léte a vidék és különösen a kistelepülések népességmegtartó erejének is alapját képezik, így támogatásuk társadalmi és demográfiai szempontból is jelentős”

– emelte ki az agrártárca vezetője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában