Ország-világ

2020.11.30. 13:49

Varga Mihály: Magyarország finanszírozása biztosított

Magyarország finanszírozása nemcsak az idei évre, hanem a következő évekre is biztosított, elegendő forrás áll rendelkezésre az ország működtetésére, a járvány elleni védekezésre és a gazdaság újraindítását szolgáló programok finanszírozására – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.

Budapest, 2020. november 30. Varga Mihály miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter felszólal napirend elõtt az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. november 30-án. MTI/MTI Fotószerkesztõség/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A tárcavezető kiemelte: a kormány ebben a válsághelyzetben sem megszorításokkal és adóemelésekkel él, ehelyett az adócsökkentés, a családok támogatásának növelése, a vállalkozások és a beruházások erősítése a célja. Jelentősen nő az orvosok bére és kibővítik az otthonteremtési programot is – tette hozzá.

Közölte: azt szeretnék, hogy mire megérkezik a vakcina és újraindul a világgazdaság, a magyar vállalkozások növekedésre kész, versenyképes állapotban legyenek. A magyar államháztartás az ehhez szükséges forrásokat biztosítja.

Minden remény megvan arra, hogy ismét eredményesen leküzdjük a válságot, ahogy tavasszal és 2010-ben is történt

– jelentette ki Varga Mihály.

Palkovics László: sikeresek a Gazdaságvédelmi akcióterv programjai

Az innovációs és technológiai miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságában hangsúlyozta, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elmúlt egy évének tevékenységét erőteljesen befolyásolta a koronavírus miatti gazdasági krízis, a hangsúly átkerült a járvány gazdasági hatásaival szembeni védekezésre, ugyanakkor a tervezett programokat is vitte tovább a tárca.

A vírus okozta helyzetnek sok olyan gazdaságpolitikai következménye is van, amelyre a jövőben építeni lehet – fejtette ki.

A munkaerőpiaci támogatásokról a miniszter elmondta: az eddigi intézkedések eredményeképpen több mint 950 ezren kaptak munkaerőpiaci vagy képzési támogatást.

Kiemelte a többi között a kutatás-fejlesztésben dolgozók bértámogatását, mint mondta, ezen a területen senkit nem bocsátottak el, emellett több vállalat is úgy döntött ebben az időszakban, hogy Magyarországra hozza kutatási tevékenységét.

Eddig 877 milliárd forintnyi beruházástámogatási programot hirdettek meg, ennek nagy része már a gazdaságban van, a támogatások eredményeképpen csaknem 1500 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg a magyar gazdaságban – fejtette ki Palkovics László, hozzátéve, hogy a beruházások támogatásánál szintén a munkahelyek megtartása volt az egyik fő feltétel.

A gazdaságba áramló, a vállalkozások likviditásának biztosítását segítő forrásokat összegezve elmondta: több mint 3600 milliárd forint már a gazdaságba került, 1400-1500 milliárdról van támogatói döntés, és még mintegy 1000 milliárd forint áll a programcsomagból a vállalkozások rendelkezésére.

A kiemelt szakpolitikai ügyeket bemutatva a miniszter ismertette: a kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztési stratégiájának megvalósítását a vírus okozta gazdasági helyzet részben felgyorsította, példaként említette, hogy új, célzott pályázatokat tudtak kiírni egyebek mellett technológiaváltásra.

Palkovics László kitért arra, hogy zajlik a következő időszak tervezése; a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programot (Ginop) követő Vállalkozásfejlesztési és Innovációs Operatív Program kerete lesz a legnagyobb, így a következő pénzügyi ciklusban a teljes összeg 30 százalékát vállalkozásfejlesztésre fordítják majd. A Zöld Infrastruktúra és Klímavédelmi Operatív Program, valamint a Mobilitás Operatív Program kerete összesen 39 százalék, így ezeknek is jelentős gazdaságfejlesztési hatása lesz – jelezte.

Az iparpolitika kapcsán hangsúlyozta egyebek mellett, hogy

az építőipar és az élelmiszeripar fejlesztése, a védelmi ipar újraépítése kiemelt terület.

Az élelmiszeripar fejlesztése az egyik prioritás lesz a következő támogatási időszakban. Megkezdték ennek előkészítését, hamarosan kiírnak egy 35 milliárd forintos programot kis- és közepes vállalkozásoknak, amellyel az élelmiszeripari beszállítóvá válást támogatják – ismertette a miniszter.

A fenntartható építésgazdasági stratégia kapcsán jelezte, hogy a magyar építőipar produktivitása elmarad a szükségestől, ezért az elmúlt időszakban több pályázatot is kiírtak építőipari vállalkozásoknak, és ezt folytatják.

A már korábban elfogadott egészségipari stratégiát a koronavírus-járvány hatására részben átalakították. Jelenleg a magyar ipar már képes arra, hogy minden kritikus, az egészségügyi védekezéshez szükséges terméket biztosítson, az egészségipar 85 milliárd forint támogatást kapott ennek érdekében – közölte.

Kitért arra is, hogy a közlekedés megkezdett zöldítésének komoly iparfejlesztési hatása lehet. Kiemelte emellett, hogy folytatódik az útépítési program és a vasút megújítása.

Palkovics László sikeresnek értékelte a modellváltást az állami felsőoktatásban, mint mondta, ennek célja a rugalmasabb, gyorsabb reagálás a gazdaság igényeire, illetve a korszerűbb és kiszámíthatóbb működési környezet.

Elmondta, hogy elkészült a tudományos és innovációs parkok hálózatának terve, elindultak a nemzeti laboratóriumok.

A szakképzési rendszer átalakítása bevált, létrehoztak több olyan konstrukciót, amely a vállalatok és a szakképzés együttműködését segíti – fejtette ki a miniszter, hozzátéve, hogy a felnőttképzési rendszer is új struktúrában indult el szeptember 1-jén.

Felidézte azt is, hogy a kormány szeptemberi határozataival kijelölt négy gazdaságfejlesztési zónát, valamint két speciális területet.

Borítókép: Varga Mihály miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 30-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában