Egészség

2019.11.16. 09:05

Tovább bővült az okoskenyerek piaca

Novembertől már több mint kétezer üzletet látnak el okosélelmiszerekkel a franchise-rendszerben működő hazai sütőipari vállalkozások – jelezte a Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója.

Forrás: Shutterstock

Szakács Tamás tájékoztatása szerint

„okos” terméknek nevezik azokat az élelmiszereket, amelyek tudományosan igazoltan kedvező élettani, egészséget támogató, vagy a betegségek kialakulásának kockázatát csökkentő hatásuk is van.

Az okos élelmiszer koncepciót tavaly beválasztották Magyarország 100 legérdekesebb innovációja, tavasszal pedig a Magyar Innovációs Nagydíjon a 40 legelismertebb újítás közé.

Szakács Tamás emlékeztetett rá, hogy az „okosélelmiszereket” kutató programjuk 2000-ben kezdődött, az elmúlt 19 évben sok száz millió forintot fordítottak kutatásokra, klinikai vizsgálatokra (több mint 2500 önkéntes bevonásával hét úgynevezett III-as fázisú és egy IV-es fázisú humánklinikai vizsgálatot végeztek el), valamint piackutatásra és termékfejlesztésekre.

Hozzátette: jelenleg két brand négy terméke van a piacon, jórészt a kelet-magyarországi régióban. A Vitajó termékek egyedi ásványianyag- és vitamin-összetételével azoknak a fogyasztóknak szánják, akiknek relatív ásványianyag- és vitaminhiánya van. A Ritmus termékek pedig az emésztést támogatják. Hamarosan a piacra kerülnek ezen túl a szív-koszorúér megbetegedései kialakulásának a kockázatát csökkentő vagy az emésztési diszkomfort tüneteket enyhítő termékeik is – sorolta a vezérigazgató.

Cél az országos lefedettség

A több mint 400 embert foglalkoztató Hajdúsági Sütödék-csoport (HS-csoport) 7,2 milliárdos árbevételéből 4,8 milliárd a sütőipari érdekeltség árbevétele, ennek 8,8 százalékát az okos élelmiszerek adják. Hozzátette: a HS-csoport és franchise partnerei fogyasztói áron már jóval több mint egymilliárd forintos piacot építettek fel. A következő három évben ennek öt-hétszeresével számolnak, további új franchise és kereskedelmi partnerek belépésének, az országos lefedettség elérésének és újabb okos élelmiszerek piacra lépésének köszönhetően.

Szakács Tamás elmondta azt is, hogy az okos élelmiszerek hazai és nemzetközi elterjesztésére gyártói-piaci franchise rendszert hoztak létre, a partnerek döntően saját költségből építik fel piacaikat. A Hajdúsági Sütödék a tudást, a piaci, a jogi és a technológiai ismereteket, brandjogokat, valamint a termékekhez szükséges speciális összetételű keverékeket értékesíti.

Jelenleg öt hazai cég tagja az üzleti koalíciónak, amelyhez év végéig várhatóan további magyar társaságok csatlakoznak.

Jövőre 5-10 hazai és 2-3 külföldi szereplő belépésével számolnak

- mondta a vezérigazgató jelezve, hogy a kutatás-fejlesztést a cég európai uniós és állami források bevonása nélkül, kizárólag saját erejéből oldotta meg eddig.

Elmondta azt is, egyelőre nincs versenytársuk az okosélelmiszerek piacán, a mai trendekkel szemben (valamilyen mentes, vagy csökkentett összetevőjű élelmiszer) nem vesznek ki olyan összetevőt a termékekből, amely azok alapvető jellegét megváltoztathatná. Ugyanakkor olyan új, speciális összetevőkkel kombinálják az okos élelmiszereket, amelyek biztonságosan, jól körülírható élettani, egészségi területen nyújtanak plusz szolgáltatást – jegyezte meg.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában