megoldás

2019.09.11. 21:14

Segít elhelyezkedni a kormány az Electrolux dolgozóinak

A kormány segíti az elhelyezkedésben az Electrolux csoportos létszámleépítéssel érintett, a cég jászberényi gyárában dolgozó mintegy 800 munkavállalóját – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter; Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé teszi a gyors segítséget, már most 14 cég jelezte szándékát, hogy a munkavállalókat alkalmazná, ezt a kört tovább bővítik, hogy nagyobb portfólióból választhassanak az érintettek.

A két miniszter szerdán Jászberényben sajtótájékoztatón ismertette, hogy a kormány nem hagyja magára az embereket, segíteni fog, hogy el tudjanak helyezkedni.

Varga Mihály hozzátette: a kormány szerda reggeli ülésén erről külön napirendi pontként is tárgyalt. Elmondta, a munka már ma reggel megkezdődött,

a munkaügyi hivatal felmérte a város és a térség munkaerő szükségletét, tizennégy cég 920 állásigényt jelentett be.

Az Electrolux kedden jelentette be, hogy mintegy nyolcszáz embert bocsát el Jászberényben, mert a porszívógyártást és a szabadonálló hűtőgépek gyártásának jelentős részét külső partnerekhez szervezi ki 2020-tól.

Van már rá sikeres példa

Varga Mihály mint foglalkoztatáspolitikáért is felelős miniszter közölte azt is, hogy az elmúlt években már kialakult a gyakorlata az ilyen típusú ügyek kezelésének. Emlékeztetett, hogy hasonló csoportos leépítés volt Gyöngyösön, Gödöllőn, Szarvason is, és minden esetben sikerrel megoldották a problémákat. Aláhúzta, a lehetőségeket felmérve tesznek azonnali lépéseket azért, hogy a váltás minél hamarabb megtörténjen.

Szólt arról is, hogy a Jászság és Jászberény gazdasága erős. A városban több mint 3 ezer vállalkozás működik, így jó esély van arra, hogy egy összehangolt intézkedéssorozattal, a kormány, az önkormányzat és a cégek együttműködésével lehetőséget találnak arra, hogy a létszámleépítéssel érintett emberek minél hamarabb el tudjanak helyezkedni. Hozzátette,

az eddig is alkalmazott módszerekkel – átképzéssel, munkaerő-közvetítéssel, különböző munkaügyi programokba való integrálással – segítenek majd az embereknek.

A munkaügyi, foglalkoztatási helyzet rendezésén túl törekednek arra is, hogy a térség gazdasága stabil megmaradjon – közölte.

A kivállalkozásokat is támogatják

Palkovics László elmondta, bár a létszámleépítés nem örömteli, jó hír, hogy a magyar gazdaság nagyon jó állapotban van, növekszik, és a magyar ipar is erősödik. Így bíznak abban, hogy a munkavállalók elhelyezkedése nem okoz gondot.

Közölte: az ITM kidolgozta a kisvállalati stratégiáját, amelyből több elem alkalmazható ilyen helyzetekre. Ha a munkavállalók például kisvállalatoknál helyezkednek majd el, akkor ehhez anyagi támogatást tudnak adni- jelezte. Elképzelhető az is, hogy támogatják a munkavállalók vállalkozóvá válását- mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában